Kikutatták: ennyi idő alatt távozik a lenyelt legó a szervezetből

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy nem kell túlságosan aggódnunk, ha a gyermekünk véletlenül lenyelt egy pici Legót. Persze ha egy nagyobb, vagy élesebb tárgyról van szó, továbbra is érdemes orvoshoz fordulni.
Vágólapra másolva!

Az egészségüggyel foglalkozó brit folyóirat, a Journal of Paediatrics and Child Health a karácsonyi különszámában jellemzően bemutat furcsa, vagy elsőre humorosnak tűnő kutatásokat is.

Nincs ez másként most sem, a lapban ugyanis megjelent egy új kutatás, melyben azt próbálták meg kideríteni, hogy a lenyelt Lego mennyire veszélyes.

A brit és ausztrál kutatókból álló csoport maga vállalkozott arra, hogy lenyelik egy Lego-figura fejét, mely körülbelül 1 centiméter hosszú és 1 centiméter széles. A kutatók fontosnak tartották az ügyet, hiszen a különböző apró játékokat rendszeresen nyelik le a gyerekek (és ilyenkor jellemzően a szülők is pánikba esnek) azonban nem akartak erre tesztalanyokat felkérni, elmondásuk szerint ugyanis "semmi olyan nem kérhetnek a tesztalanyaoktól, amit ők maguk ne csinálnának meg".

Forrás: Lego

A teszt során két dologra voltak kíváncsiak: mennyi idő alatt halad át a lenyelt Lego a szervezeten, és hogy befolyásolja-e az idegen objektum a széklet minőségét.

Az eredmények szerint a Lego valakinél már 1,1 nap alatt, valakinél pedig csak 3 nap elteltével távozott, átlagosan pedig 1,7 nap kellett neki, hogy a lenyelés után a vécében kössön ki.

Ezen kívül kiderült az is, hogy semmiféle változást nem okozott a széklet minőségében, nem vált sem hígabbá, sem sűrűbbé. Továbbá egyikük sem tapasztalt semmilyen fizikai fájdalmat a folyamat során.

A kutatók ettől azt remélik, hogy a szülők nyugodtabbak lesznek ilyen esetekben. Azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy mindenképpen forduljunk orvoshoz, ha a gyerek éles tárgyat nyelt le, vagy olyan, amelynek hossza meghaladja az 5 centimétert, szélessége pedig a 2,5 centimétert.

Ezen kívül szintén orvoshoz érdemes fordulni, ha lenyelt tárgy egy pénzérme, gombelem, mágnes, vagy egyszerűen csak a gyermek fájdalomra panaszkodik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!