Mégsem tűnnek el az iTunes-ban megvett filmek?

apple itunes
Apple iTunes
Vágólapra másolva!
Az Apple elárulta, hogy milyen trükközéssel lehet kijátszani a saját rendszerét.
Vágólapra másolva!

Komoly vihart kavart a hétvégén, miszerint nyoma veszett egy férfi több az Apple iTunes-ban megvásárolt filmjének. A pórul járt férfi felvette a kapcsolatot az Apple ügyfélszolgálatával, ahol azt mondta neki az ügyével foglalkozó vevőszolgálatos, hogy a kérdéses filmek sajnos nem érhetőek el. Pénzvisszatérítést nem kaphat, viszont felajánlotta neki, hogy kibérelhet két filmet ingyen az iTunes-ból.

Apple iTunes Forrás: Apple

Most érdekes fordulatot vettek az események: a médiafelhajtás hatására az Apple elárulta, hogy az előző tájékoztatásával ellentétben továbbra is elérhetőek a hiányolt filmek az iTunes kínálatában. Anders G da Silva problémáját valójában az okozta, hogy Ausztráliában tartózkodva vásárolta meg a filmeket, ám nemrég átköltözött Kanadába;

a megvásárolt filmek régiókorlátozás miatt tűntek el a felhasználói fiókjából.

Szerencsére az Apple szerint nagyon könnyen kijátszható a saját rendszere: aki da Silvához hasonló módon jár, annak csak vissza kell állítania a felhasználói fiókjában azt a régiót, amelyben tartózkodva megvásárolta a köddé vált tartalmakat, mire azok varázsütésre újból elérhetővé válnak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!