Kínai segítséget kért az Apple

Vágólapra másolva!
Nem tud megbirkózni egyedül az iMessage-re érkező spamáradattal az Apple.
Vágólapra másolva!

Az Apple nemrég kellemetlen helyzetbe került, ugyanis az iPhone készülékek felhasználói Kínában állandóan spam jellegű üzeneteket kaptak az iMessage-en keresztül.

Az effajta üzenetek általában kaszinókat és szerencsejátékokat hirdettek, amik ráadásul illegálisak is az országban. A kínai kormány nyomást gyakorolt az Apple-re, hogy hárítsa el a problémát.

Az Apple úgy döntött, ideje a kínai mobilszolgáltatók segítségét kérnie.

Azt egyelőre senki sem tudja, hogyan segíthetnek az Apple-nek a telekomcégek, elvégre az iMessage az Apple saját szervereit használja, a felhasználók között pedig titkosított a kommunikáció. Valószínűleg a spamáradat forrását szeretnék felkutatni.

Forrás: Wired

Az Apple fejlett gépi tanulásra alapozó algoritmusokkal kutatja a spam üzeneteket, illetve új módon teszi lehetővé a spamet küldő számok blokkolását.

Kínában nagy gondot okoz az agresszív marketing és ügyfélszerzés, a kormány ezért létrehozta a Kínai Spamellenes Szövetséget is korábban.