Futótűzként terjed az új Windows 10

windows 10 april 2018 update laptop notebook
Windows 10 April 2018 Update
Vágólapra másolva!
Emellett a rendszert futtató eszközök száma is újabb mérföldkőhöz érkezett.
Vágólapra másolva!

Enyhén szólva sem volt sima a Windows 10 April 2018 Update rajtja. Első körben egy hiba miatt két héttel el kellett halasztani a kiadását, utána pedig több számos kellemetlen bugra is fény derült, például a Google Chrome kifagyaszthatta a grafikus felületét, továbbá nem lehetett telepíteni egyes vadiúj SSD-ket használó számítógépekre.

Windows 10 April 2018 Update Forrás: Microsoft

Ettől független most kiderült, hogy rendkívüli sebességgel terjed az operációs rendszer, egy hónappal az április végi kiadása után már a Windows 10 rendszerű számítógépek felén futott. A Windows 10 óriásfrissítéseinek terjedési sebessége minden egyes kiadással nőtt, az előző Őszi Alkotói Frissítésnek még két hónapra volt szüksége az 50 százalékos részesedés eléréséhez.

Kapcsolódó érdekesség, hogy időközben újabb mérföldkövet ért el a Windows 10-et futtató eszközök abszolút száma, immáron 700 millió aktívan használt eszközön fut a rendszer. Érdemes megemlíteni, hogy ebbe nem csak a számítógépek és a táblagépek tartoznak bele, de az Xbox One konzolok és a Windows 10 Mobile okostelefonok is, bár az utóbbiak jó eséllyel nem nyomnak sokat a latban.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!