Megreformálnák a tankönyveket a magyar fiatalok

microsoft imagine cup eddie
Eddie
Vágólapra másolva!
Ha a tanulás élmény, akkor kevesebb időbe kerül és sokkal mélyebb tudást jelent a fiatal generációknak, ezért ki kell használni az iskolában is az okostelefon iránti vonzalmat és kíváncsiságot. Erre a gondolatra épül az innobie csapat Eddie nevű fejlesztése, mely a Microsoft Imagine Cup verseny hazai döntőjén aratott győzelem után a régiós fordulón képviseli hazánkat.
Vágólapra másolva!

Az Eddie egy okostelefon alkalmazás és egy tankönyv egyedi hibridje. A megoldás továbbra is a tankönyvre és annak tartalmára épít: a könyv illusztrációit speciális jelölésként használva a kiterjesztett valóságba viszi a gyermekeket, hogy olyan környezetben ismertesse meg velük a tananyagot, amelyre egyébként is fogékonyak. Ily módon könnyebbé, olcsóbbá, nem utolsósorban pedig hatékonyabbá válik a tantermi demonstráció – mondják az innobie csapat tagjai.

Eddie Forrás: Microsoft

Fejlesztésük célja, hogy a szükséges rosszként kezelt mobiltelefonra a tanárok segítségként tekintsenek, az iskolák pedig a költségcsökkentés egyik kulcsát lássák benne, hiszen a drága tantermi eszközöket tökéletesen helyettesíthetik a kiterjesztett valóságban megjelenített digitális illusztrációk.

A Microsoft Imagine Cup azonban több, mint technológiai verseny: a versenyzők a világ vezető technológiai és üzleti szakemberei előtt nemcsak bemutathatják elképzeléseiket, de pénzben nem kifejezhető értékű tanácsokat kaphatnak tőlük, fejlesztésük irányának meghatározásához. Ráadásul a jelentkezők már a hazai döntő előtt intenzív képzést kaptak.

Az innobie csapat Forrás: Microsoft

Az Imagine Cup hazai győztesének kiválasztása azonban nem az egyetlen izgalmas momentum volt a döntő során: Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója és Kisgergely Kornél, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő vezérigazgatója bejelentette a két vállalat stratégiai partnerségét. A cégek dedikált ajánlatokkal, szakmai támogatással és tréningekkel támogatják a hazai innovatív ötleteket: a Microsoft a technológiai háttér kiépítésében és az értékesítési csatornák megtalálásban, míg a Hiventures az üzleti modell kialakításában és a stabil pénzügyi háttér kialakításában segít.

– mondta Szentkuti Gabriella.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!