Ez a világ legsikeresebb kulturális terméke

Többek között Lindsey Lohan is perelte a játék készítőit, amiért szerinte róla másoltak egy karaktert. A színésznő vesztett.
Vágólapra másolva!
A Grand Theft Auto 5 nevű játék annyira sikeressé vált 2013-as megjelenése óta, hogy ma már egyértelmű: messze ez a valaha készült legsikeresebb kulturális iparági termék. Ami azért érdekes, mert valószínűleg viszonylag kevesen gondoltak volna erre, ha ugyanis arról van szó, hogy melyik médium legsikeresebb terméke hozta a legtöbb bevételt, akkor valószínűleg elsőre a legtöbben valamilyen filmet mondanának, aztán vélhetően egy zenei album vagy egy nagyon népszerű regénysorozat következne.
Vágólapra másolva!

Ez tíz évvel ezelőtt még igaz is lett volna, azonban tisztán látható a trend, miszerint a játékipar lassan, de biztosan át fogja venni a vezető kulturális iparág szerepét, már ami a bevételeket illeti. Az Egyesült Államokban már 2016-ban messze megelőzte a játékipar a filmipart: az előbbi 30,4 milliárd dollárt bevételt termelt, míg az utóbbi 11,6 milliárdot, igaz, ebben nincsenek benne a Blu-ray-es eladások és a fizetett letöltések, de az elemzők szerint még ezekkel sem tudnának felzárkózni a filmek.

A videojátékok tehát nem csak, hogy szépen-lassan felzárkóztak, lassan egyértelműen dominálni fognak, ami nem csak az egyre nagyobb költségvetésű, egyre igényesebb és nagyobb marketingerővel forgalmazott játékoknak köszönhető, hanem annak is, hogy az okostelefonok elterjedésével lassan már tényleg mindenki játszik, ha csak napi pár percet is egy ingyenesen letöltött kis alkalmazással.

Persze a játékipar sem csak a kiemelkedő sikerekről szól, annyira kimagasló eredményt pedig nagyon kevesen tudnak egyáltalán csak megközelíteni is, mint amit a Grand Theft Auto 5 elért. Nézzünk néhány számot! A Grand Theft Auto 5 még 2013-ban jelent meg, és a sikere azóta is töretlen, több mint 90 millió példányt értékesítettek belőle. Ez azt jelenti, hogy összesen már több mint 6 milliárd dollár bevételt termelt a maga 265 millió dolláros gyártási költsége mellett. Ehhez képest az utóbbi évek legsikeresebb filmje, az Avatar "mindössze" 2,8 milliárd dollárt hozott a 237 milliós költségvetéséhez viszonyítva, és ha az inflációt kiegyenlítjük, akkor az olyan filmes legendák, mint az eredeti Star Wars vagy az Elfújta a szél is megáll körülbelül 3 milliárd dolláros bevétel környékén.

De nézzünk néhány összehasonlítást a játékiparból is. A mai napig legsikeresebb Nintendo-játék, a Super Mario Brothers összesen 40 millió példányban kelt el, míg a piacot évről-évre letaroló Call of Duty két legnépszerűbb részéből, a Black Opsból és a Modern Warfare 3-ból rendre 24,2 millió illetve 26,5 millió példány fogyott.

Perek és ügyvédek kereszttüzében

Az első Grand Theft Auto még 1997-ben jelent meg PlayStationre valamint számítógépekre, és alapvetően egy felülnézetes, kétdimenziós játék volt, ahol szabadon autózhattunk a városban (nyilvánvalóan lopott járművekkel), menekülhettünk a rendőrség elől és lövöldözhettünk bárkire, legyen az járókelő, vagy a törvény embere. A rendkívül véres és egyébként angol humorral bőven átitatott játék hamar népszerű lett, de az igazán átütő sikert az hozta meg, amikor 2001-ben teljesen három dimenzióba ültették át az egészet.

Ez volt a PlayStation 2-re, majd később PC-re és Xboxra is megjelent Grand Theft Auto 3, ahol korábban elképzelhetetlen részletességű, teljes mértékben lemodellezett és működő városban garázdálkodhattunk, ami mellé kaptunk egy kiválóan megírt gengsztersztorit is. A játék egyáltalán nem finomkodott: prostituáltaknak fizethettünk, hogy visszatornásszuk elvesztett életerőnket, akiket aztán meg is ölhettünk, ha úgy tartotta kedvünk, és persze a korábban csak felülnézetből, komikusan eltúlzott erőszak és vérengzés is egészen más (még durvább) szintre került a teljesen háromdimenziós megjelenítés következtében.

A Grand Theft Auto 5 egy szuperül megírt, nagyon kemény gengsztersztori, három főszereplővel. Forrás: GameWallpapers

Mindez pedig szinte mágnesként vonzotta a különböző pereket, hiszen nagyon kényelmes volt a rendkívül népszerű, és mellé rendkívül erőszakos Grand Theft Autóra rákenni, hogy számos bűncselekményhez szolgált inspirációként. Persze, ezt jellemzően a felelősség hárításaként alkalmazták: 2003-ban például Aaron Hamel és Kimberly Bede meggyilkolásért elfogott fiatal testvérpár, William és Josh Buckner állította, hogy az utóbbi hetekben kizárólag játszottak, és hogy tettüket a Grand Theft Auto miatt hajtották végre.

A család 246 millió dolláros keresetet nyújtott be a fejlesztő Rockstar Games, a kiadó Take-Two, valamint a PlayStation 2 gyártója, a Sony ellen. A vádlottak védőügyvédje egyértelműen kijelentette, hogy mint minden más médiatermék, így például a filmek esetében, a játékban látható jeleneteket, virtuálisan megjelenített erőszakot, szövegeket az Egyesült Államok alkotmányának első, a szólásszabadságra vonatkozó módosítása védi.

Ez ellen a családot védő Jack Thompson az első perctől igyekezett harcolni, azonban az ügy még így sem jutott el az állami bíróságig, majd két nappal később az alperesek visszavonultak az egésztől. Thompson azonban szagot fogott, és később igazi véresszájú aktivistaként kampányolt az erőszakos videojátékok ellen, azokat minden rossz okozójaként beállítva. Miután számos hasonló esetben látta el a védőügyvédi feladatokat a hatáskörét sokszor jelentősen túllépve, számos etikai vétséget követően végül 2008-ban kizárták a floridai ügyvédi kamarából.

Minden korábbinál nagyobb siker

Ezzel együtt a Grand Theft Auto-sorozat a harmadik rész óta jellemzően "csak" rendkívül sikeres volt, olyan eszméletlen számokat sosem ért el, mint az ötödik rész. A harmadikból 17,5 millió, a sorszámmal nem rendelkező GTA: Vice City-ből és GTA: San Andreasból rendre 20 millió és 27,5 millió, míg az ismét számozott negyedik részből 25 millió példány kelt el.

Ne legyen félreértés: ha valami ilyen számokat hoz a játékiparban, akkor ott a cégvezetőség három napig pezsgőben fürdik. De akkor ezt követte a Grand Theft Auto 5 elképesztő, 90 milliós száma. Ez pedig nem véletlen, a Rockstar Games ugyanis egy rendkívül ravasz stratégiát alkalmazott. A játék ugyan eredetileg 2013-ban jelent Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, a történet azonban itt még nem ért véget.

Rá egy évvel, 2014 novemberében ugyanis már elérhető volt a két újgenerációs konzol, az Xbox One és a PlayStation 4, amire szintén kiadták a játékot jelentősen jobb grafikával és különböző kiegészítésekkel. Ezt követően pedig 2015 áprilisában érkezett meg a PC-s változat, ami a megfelelő hardver függvényében még szebb lehetett, valamint lehetőség volt hozzá saját készítési kiegészítőket, modokat csatolni.

Többek között Lindsey Lohan is perelte a játék készítőit, amiért szerinte róla másoltak egy karaktert. A színésznő vesztett. Forrás: GameWallpapers

Úgy látszik, hogy a kiemelkedően magas eladási számot az eredményezte, hogy a felhasználók többször is újra megvették a játékot különböző platformokra. Ezt ráadásul ösztönözte az is, hogy a sorozat történetében először került be online játéklehetőség, így az alapból is hosszú és tartalmas GTA 5 nem pusztán pár hónapra, de évekre a képernyő elé szegezte a vásárlókat, hiszen az online részlege folyamatosan bővült új játékmódokkal, fegyverekkel, járművekkel és kiegészítőkkel. Ráadásul ez a bizonyos online rész egyébként egy idő után már az előző generációs konzolokon, tehát Xbox 360-on és PlayStation 3-on nem is frissült, így tehát aki tovább akarta élvezni az új tartalmakat, mindenképpen kénytelen volt ismét megvenni az anyagot.

Hogy mit hoz a jövő, azt egyelőre nehéz megmondani. A Rockstar Games már titokban egészen biztosan dolgozik a hatodik részen, azonban hivatalosan a stúdió jelenleg egy játékra, az ősszel megjelenő, a Grand Theft Auto alapjait western környezetbe ágyazó Red Dead Redemption 2-re koncentrál.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!