Szirmai ismét esélyes, Viszkokot kizárták, Magyarósi vajon nyerhet?

Videósgála, Magyarósi Csaba, Viszkok Fruzsi, Szirmai Gergely
Vágólapra másolva!
Az Y, Z és Alpha generáció körében már a videós tartalomtípus az, amit leginkább fogyasztanak. Az új felületek új tehetségeknek nyújtanak remek lehetőséget és mára a legnépszerűbb YouTuberek már több százezer követővel és a kereskedelmi csatornák által is irigyelt nézettséggel rendelkeznek.
Vágólapra másolva!

A Telekom Videós Gála célja hazánk legjobb online videós tartalomgyártóinak elismerése egy nagyszabású díjátadón a 2017-es eredményük alapján. A Gála idén március 30-án pénteken este lesz Budapesten, amit a Star Network Influencer ügynökség szervez. A tavalyi Gála sikerei után a rendezők természetesen a folytatás mellett döntöttek.

A 2017-es esemény előtti időszakban mindösszesen néhány hét alatt 1,5 Millió szavazat érkezett a jelöltekre és 3,6 Millió embert értek el a Gála tartalmai.

A díjátadó live streamjét pedig egy időben több mint 30 000 néző követte, ezzel Magyarország valaha volt legnagyobb nézettségű élő YouTube közvetítése lett. A Gála támogatói a tavalyi sikeres együttműködést követően ismét a Magyar Telekom és a CocaCola. Előbbi névadó és egyben arany fokozatú támogatóként, míg a Coca-Cola ezüst fokozatú támogatóként jelenik meg. Mindkét márka egyedi megjelenéssel készül az elő műsorfolyamra, emellett a Coca-Cola hozzájárulásával valósul meg a Gála hivatalos After Partyja is.

A jelöltekre itt lehet szavazni.

Már 12 kategóriában adnak át díjakat

A kategóriák idén: vlog, gaming, életstílus, humor, tech, utazás, ismeretterjesztő, film, animáció, év felfedezettje, közönségkedvenc és az év legjobb szponzorációs együttműködése. Az idei évben még látványosabb élő műsorra számíthatnak az érdeklődők, számos olyan különleges videóval készül a Star Network csapata, amelyet eddig korábban nem láthattak a rajongók. A díjak átadására ünnepélyes keretek között a Telekom Videós Gálán kerül sor március 30-án pénteken este. A rendezvényen a jelöltek mellett Magyarország top 150 videósa vesz részt, míg a közönség élő streamen izgulhatja végig az eseményeket.

Videós Gála Forrás: Origo

Szirmai Gergely és Magyarósi Csaba is újra esélyes

Bár, az igaz, hogy más és más kategóriában. Emlékezetes, hogy tavaly az AFK Légióval, pár hónapos utazós csatornájával kapott díjat Szirmai Gergely, míg a vele egy kategóriában jelölt Magyarósi Csaba Úton c. csatornája nem vihetett haza díjat. Kérdés, idén vajon másként alakul-e a végeredmény?

A szavazás menete

A Telekom Videós Gála szavazása két körben valósul meg. Az első körben Magyarország top videósai szavaznak egy hosszú listából, hogy szakmai véleményük szerint kik voltak 2017 legjobb videósai az adott kategóriákban. Így születnek meg a jelöltek 11 kategóriában (gaming, vlog, életmód, tech, utazás, film, animáció, humor, ismeretterjesztő, év felfedezettje, év szponzorációs videója). A fennmaradó egy kategóriában, ami nem más, mint a Közönség Kedvence, a nézők szavazhatják be bármelyik videóst a legjobb 5 közé, akik így jelöltként szerepelhetnek majd a második fordulóban.

A második körben két részre oszlik a szavazás.

Egyrészt a nézők adhatják le a voksaikat mind a 12 kategóriában március 19 és 27-e között. A közönség klasszikus online szavazással voksolhat az egyes kategóriákban 10 napon keresztül. A legtöbb szavazatot kapó videós 5, míg a legkevesebb szavazatot kapó videós 1 pontot kap egy adott kategóriában. A közönségszavazás a Videós Gála hivatalos weboldalán online fog zajlani. A közönség mellett a szakmai zsűri is leadja voksait és ezt összegezve kategóriánként ugyancsak 5 és 1 pont között tudnak pontot kapni a videósok az elért helyezés függvényében. Az idei évben a szakmai zsűri szavazata kétszeres súllyal érvényesül, hogy még inkább szakmai döntés születhessen.

A közönség és a szakmai zsűri döntését összevetve alakul ki a végső sorrend, holtverseny esetén a szakmai zsűri által jobb helyre sorolt videós nyeri az adott kategóriát.

Többeket automatikusan ki is zártak az új szabályok

Idén a Brand kategóriát felváltja a legjobb szponzorált videó kategóriája.

Ennek célja, hogy díjazzák azokat a tartalomgyártókat, cégeket és ügynökségeket akik kreatív, hatékony módon valósítottak meg szponzorációs együttműködést a tavalyi évben. A top 5 jelölt kiválasztásában a szakmai zsűri, a Google és a hazai MCN ügynökségek működnek közre, majd a jelöltek közül a közönség szavazhatja meg a kedvencét.

Ezúttal a film, sorozat és animáció kategória kettéválik,

ami az adott területek jelentős fejlődésének köszönhető, így külön film és sorozat, illetve animáció kategóriában is díjazunk.

Új kategória

a Közönség Kedvence kategória, ahol bármelyik videósra szavazhatnak majd a nézők a Telekom Videós Gála oldalán egy előszavazás keretén belül. A spontán említéses szavazás 5 legtöbb említést kapott videósa lesz a jelölt a Közönség Kedvence kategóriában. Itt természetesen a tavalyi nyertesek is szerepelhetnek, a döntés csakis a közönségre van bízva!

Viszkok Fruzsi, akik tavaly díjnyertes volt, idén ugyanabban a kategóriában már nem indulhat,

viszont az összes többiben, valamint az új, Közönség Kedvence kategóriában ő is szerepelhet majd.