Mindig is szeretett volna egy Steve Jobs-bábút cserélhető kezekkel?

Vágólapra másolva!
Ha a szobájában szeretné újraalkotni Jobs mára legendássá vált előadásainak egy-egy részletét, a mellékelt kiegészítőkkel az is lehetségessé válik.
Vágólapra másolva!

A rajongásnak vannak fokozatai, ám ha valaki, hát az Apple keményvonalas fanjai biztosan képesek ezt kimaxolni. Biztos mindenkinek van egy olyan ismerőse, aki kizárólag Apple telefont, Apple számítógépet és Apple órát hajlandó venni, ami mellé talán még az Apple-logót is ráragasztja az autójára, ha már a cég éppen kocsit még nem gyárt.

Forrás: Dam Toys

Nyilvánvaló, hogy a következő lépés egy 30 centis, minden részletében autentikus Steve Jobs-bábú birtoklása lenne, hogy az Apple elhunyt alapítója és vezetője mindig ott lehessen velünk a szobában. Szerencsére a Dam Toys gondolt erre az igényre, és elkészítette nekünk a babát, mégpedig hihetetlen részletességgel.

Mert nem csak, hogy maga a bábú nagyon élethű, de még cserélhető kezek is járnak hozzá, így reprodukálhatjuk vele Jobs gesztikulációját is, amiről annyira híres volt az előadásai alatt. Ruházat tekintetében is megkapjuk, amit kell: a pulcsit, a farmert, a sportcipőt, sőt, még zoknit is, habár az utóbbiról viszonylag kevés szó esett Jobs életében.

Forrás: Dam Toys

Kiegészítőként ott lesz a szemüveg, a bőrutánzatból készült fotel, amire Jobs sokszor leült a bemutatói közepette, például azért, hogy az éppen frissen bemutatott iPadet nyomkodja, így lehetőségünk adódik ikonikus jeleneteket reprodukálni. Mert jár még a bábúhoz egy laptop (az első MacBook Air kicsinyített mása), egy klasszikus Apple számítógép, egér, billentyűzet, két 3,5 hüvelykes floppy lemez, és beleharapott alma is.

Mindezért pedig körülbelül 200 dollárt kér el az egyik üzlet, ahol már lehet kapni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!