Az Apple kitette Kínában a Skype szűrét az App Store-ból

skype android ios
Skype
Vágólapra másolva!
Nem a sok negatív értékelés okozta a csevegőalkalmazás vesztét.
Vágólapra másolva!

A The New York Times beszámolója alapján lassan egy hónapja eltűnt a Skype csevegőalkalmazás a Kínában népszerű okostelefonos alkalmazásboltok kínálatából, többek közt az Apple App Store-ból is. A nemrégiben teljesen megújult felületű alkalmazást ugyan továbbra is erősen szapulják a felhasználók, de nem ez áll az ügy hátterében.

Skype Forrás: Skype

Az Apple közleménye alapján a kínai Közbiztonsági Minisztérium a hunyó: a hatóság tájékoztatta a mobilos programboltok üzemeltetőit, hogy a Skype nem felel meg a VoIP-szolgáltatásokra vonatkozó törvényeknek, így azonnal be kell fejezniük a terjesztését.

A problémát az jelenti, hogy a rendvédelmi szervek nem képesek megfigyelni a Skype-on keresztül zajló kommunikációt.

A Skype fejlesztéséért felelős Microsoft szerint a csevegőalkalmazás hamarosan megfelel majd a helyi törvényeknek, így valamikor a nem túlságosan távoli jövőben újból elérhetővé válhat majd a kínai felhasználók számára. Magát a szolgáltatást egyébként nem blokkolta a hatóság, így aki korábban már telepítette a mobiljára az alkalmazást, az továbbra is képes használni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!