Hosszú Katinkával debütál a Huawei új kampányfilmje

Úszás Vizes VB, FINA2017, női 400 méter vegyes, döntő, Hosszú Katinka
Vágólapra másolva!
Mi kell ahhoz, hogy valaki legyőzze a saját korlátait? Azt a kérdést feszegeti a Huawei legújabb kampányfilmje, a választ pedig olyan sztárok felvonultatásával igyekszik megadni, mint Hosszú Katinka vagy Robert Lewandowski. A gyártó idén novemberben jelentette be, hogy folytatja együttműködését a háromszoros olimpiai bajnok úszónővel, aki az új Mate Széria hazai márkanagykövete lett. A Huawei új reklámfilmje tegnap óta látható a hazai tévécsatornákon.
Vágólapra másolva!

„Mitől válik valaki igazán jóvá? Mi kell ahhoz, hogy valaki legyőzze a saját korlátait?" – ezzel a gondolattal indít a Huawei legújabb kampányfilmje, amelyben arra keresi a választ, mi kell ahhoz, hogy valaki elérje az álmait és új perspektívák nyíljanak meg előtte a világban. Erre utal a Mate Szériáról forgatott film záró szlogenje, a „Kitárul a világ" is.

Az üzenethez nem is választhatott volna a vállalat Hosszú Katinkánál jobb hazai arcot, hiszen Katinka néhány évvel ezelőtt még a karrierje befejezésén gondolkodott, azóta viszont három olimpiai bajnoki címet is nyert.

A Huawei P10-es szériájának sikere után a vállalat ismét Hosszú Katinkát kérte fel legújabb kampányához. Az együttműködés keretében az úszónő a gyártó vadonatúj modelljét, a Mate 10 Pro-t népszerűsíti.

- mondta Ament Amarilla, a Huawei senior marketing managere.

A háromszoros olimpiai bajnok úszónő örömmel vállalta el újra a márkanagykövet szerepét az előző kampány sikere után: „A Huawei és én ugyanazokat a dolgokat tartjuk fontosnak a sportban és az üzleti életben egyaránt. Nagyon sikeres évet tudhatunk magunk mögött és remélem, ez az együttműködés is hasonlóan jól alakul majd." Katinka nagyon aktív a közösségi média felületein, ezért a gyártó mesterséges intelligenciával felszerelt készülékeiben a fotózási funkciók számára a legfontosabbak.

- mondta a háromszoros olimpiai bajnok úszónő.

Egyre népszerűbb a márka

Az eddigi közös kampány jót tett a Huaweinek, a márka hazai figyelembevétele (brand consideration) egy év alatt megduplázódott, jelenleg 42 százalékos. A kelet-és közép európai régióban Magyarországon a legmagasabb ez az érték.