A cég, ami összeköti a Barcelonát a Sziget Fesztivállal

Antanas Raykov
Vágólapra másolva!
Atanas Raykov, a Viber nemzetközi üzletfejlesztési vezetője a Brands Festivalra látogatott el Magyarországra, előadóként. Előtte azonban még készíthettünk vele egy interjút, melyben számos érdekességről beszélt nekünk, többek között arról is, hogy mennyire feltörhetetlen a Viber, hogyan működnek együtt a Sziget Fesztivállal, és hogy miként szeretnének létrehozni egy olyan platformot, amit sosem kell elhagynia a felhasználóknak.
Vágólapra másolva!

Origo: Először is vissza szeretnék menni pár évet, amikor a Rakuten megvásárolta a Vibert. Miért volt erre akkor szükség, mit tudott vele nyerni a cég?

Atanas Raykov: Amit ezzel kapcsolatban el tudok mondani, hogy a Viber egy nagyon kompetitív szegmensben igyekszik versenyezni. A versenytársaink tulajdonképpen a világ legnagyobb informatikai cégei. Ezért nagyon fontos, hogy egy olyan családba tartozzunk, ahol megvan a biztos üzleti és technológiai háttér. Szintén fontos volt, hogy a Rakuten nagyon erős az e-commerce- ben, ami a Viber hosszú távú stratégiája szempontjából előnyös, így végső soron a két cég jól kiegészíti egymást. Ezért fektetett be a Rakuten egy jó nagy adag pénzt a Viber felvásárlásába.

Ahogy mondta is, a versenytársaik többnyire nyugati technológiai óriások. Volt annak idején
érdeklődés az olyan vállalatok irányából, mint például a Facebook vagy a Google, hogy lecsapjanak a Viberre?

Az ilyen jellegű háttérbeszélgetésekkel kapcsolatban természetesen nem kommentálhatok, de annyit azért elmondhatok, hogy nem a Rakuten volt az egyetlen érdeklődő, aki nagyon szerette volna, ha a Viber hozzá tartozik.

Ha már a Facebooknál tartunk. Nyilván ez a legnagyobb közösségi platform, és ugyebár rendelkezik saját üzenetküldő szolgáltatással a Messenger képében. Hogyan tudnak ezzel versenyezni? Kell-e egyáltalán?

Azt mondanám, hogy igen a Messenger versenytársaként látjuk a Vibert. Azonban úgy gondoljuk, hogy a Viber egy elég specifikus pozíciót tölt be a piacon. Azt tapasztaljuk, hogy nagyon sokan használják mindkettőt, más-más indokokból.

Antanas Raykov Forrás: Viber

Anekdotális bizonyíték, de én is ezt tapasztalom. Miért lehet ez? Mi az, amit megkapnak a
felhasználók a Vibertől, amit mondjuk a Facebook Messengertől nem?

Úgy gondolom, hogy némileg más célokat szolgálunk. Persze mindkét platform a kommunikációról szól, de egészen máshogy közelítjük meg ezt a témát. Nálunk a legfontosabb, hogy nagyon személyre szabható és biztonságos legyen a kommunikáció olyan személyek irányába, akikkel nagyon sokat beszélgetsz – legyenek azok családtagok, közeli barátok. A másik fele pedig, hogy egyre erősebbek vagyunk az üzleti oldalon is: a kis és közepes vállalkozások után már nagy cégek is használják a Viber platformot, például bankok vagy telkócégek. Ezzel szemben a Messenger inkább olyan kapcsolattartásban erős, ahol nincs annyira közeli ismeretség – például, ha valakit megismertünk Németországban, és néha szeretnénk vele beszélni, vagy képeket átküldeni egymásnak. Szóval, persze, a két platform között vannak átfedések, de egészen más élményt nyújt a kettő. És ismét megemlíteném a biztonságot: ha a Viberen bárkivel beszélünk szóban vagy írásban, nincs egyetlen betű sem, ami ne lenne titkosítva, és az itt elhangzott dolgok biztosan nem jutnak el máshoz. Még mi sem látunk bele ezekbe a kommunikációkba.

A biztonságról egyébként is szerettem volna kérdezni, mert mint tudjuk, a Viber azért ebben nem
volt mindig a legerősebb. Ugyebár annak idején 1 majd később 2 pontot kapott a 7-ből az
Electronic Frontier Foundations értékelése szerint. Mi történt ezen a fronton azóta?

Nagyon kemény munkát végeztünk, és integráltunk egy csomó technológiát a programba. Minden üzenet, beszélgetés és tranzakció teljesen titkosítottá vált a két végpont között. Az eredményeinket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Viberen belül most már banki szolgáltatásokat is igénybe lehet venni, még pénzt is lehet utalni bárkinek a világon. És mint tudjuk, a bankok mindenki másnál nagyobb követelményeket támasztanak a biztonsággal szemben, rengeteg auditáláson kell átesni. De ugyanez a helyzet a telekommunikációs cégekkel is, amik szintén nyújtanak már szolgáltatásokat a Viberen belül, ők is nagyon odafigyelnek a biztonságra és az adatvédelemre. Szóval ez bizonyítja, hogy mennyire komolyan vesszük a biztonság kérdését.

De más lehetőségeket is bevezettünk a felhasználók számára, amik szintén ide kapcsolódnak. Mi hoztuk be elsőként a lehetőséget, hogy egy elküldött üzenetet törölni lehessen, és az még a fogadó fél részéről is eltűnjön. Szóval, ha valami olyan üzenetet küldtél el, amit aztán megbántál, akkor a másik fél telefonjáról is törölheted. Meg persze ott vannak a rejtett a chatek, a titkos chatek, az időzítéssel törölhető üzenetek is.

De mi történik akkor, ha az igazságszolgáltatás szeretne hozzáférni az üzeneteinkhez? Hogyan működik együtt a Viber a Sziget Fesztivállal a Barcelona focicsapattal? Ez is kiderül az interjú folytatásából, kérjük lapozzon!