Sokan kérik a mobilok függetlenítését

Vágólapra másolva!
Mindhárom mobiltelefon-szolgáltató ügyfelei közül sokakat lázba hozott a készülékek ingyenes kikódolásának lehetősége. A társaságok október 24-től a határozott idejű szerződések lejárta után kötelesek ingyen kikódolni a csomagban adott mobilkészülékeket - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A Telenor Magyarországnál a korábbi egész havi kikódolási kérelem tízszerese érkezett be csak az első héten, ám a társaságnál figyelmeztetnek: korábban kevés ügyfél kérte a kikódolást, és most is arra számítanak, hogy a függetlenítés iránti kezdeti érdeklődés fokozatosan lecseng.

A Vodafone Magyarország szerint tendenciákról korai lenne beszélni, ám azt elmondták, hogy az első héten körülbelül hatszorosára nőtt a hálózati zár függetlenítését igénylők száma. Ráadásul ezek között számos 3-5 éves, az előfizető által már nem használt készülékre érkezett feloldási igény, és mivel ezeknek a készülékeknek a számbavétele torzítaná a statisztikát, a Vodafone-nál úgy gondolják, pár hónapra szükség van ahhoz, hogy látható legyen a valódi igény a függetlenítésre.

A Magyar Telekom ügyfeleinek körében is van érdeklődés a kikódolásra, de mértéke elenyésző a forgalomban lévő készülékek volumenéhez képest - közölte a társaság.