Android nélkül szállított Pixel 2 XL mobilokat a Google

google pixel 2 xl android okostelefon
Google Pixel 2 és Pixel 2 XL
Vágólapra másolva!
Egy ügyvédi iroda már keresi is a csoportos perben részt venni kívánókat.
Vágólapra másolva!

A néhány hete piacra került Google Pixel 2 és Pixel 2 XL mobilok ugyan általánosságban véve a legjobb androidos telefonok között vannak, azonban már a kezdetektől fogva szokatlan hardveres panaszok érkeztek rájuk, amelyek alapján súlyos minőségbiztosítási problémák vannak, vagy legalábbis voltak a gyárakban.

Google Pixel 2 és Pixel 2 XL Forrás: Google

Az eddigi legnagyobb port kavart eset, hogy egyes Pixel 2 XL telefonok esetében beégtek a kijelzőn álladóan látható grafikus elemek a megjelenítőkbe. A CRT-monitorok idejét idéző probléma mellett most felbukkant egy másik gond is: egyes Pixel 2 XL készülékeket

előtelepített Android nélkül kaptak meg a vásárlók.

Még nem hallottunk olyanról, hogy bármelyik gyártónak sikerült volna operációs rendszer nélkül telefonokat kiszállítania. A Google szerint már sikerült megoldani a problémát, a jövőben ilyen malőr elméletileg nem fordulhat elő.

Sajnos a kisebb Pixel 2 sem mindig tökéletes, a gyakoribb panaszok a hanglejátszás pattogásával, továbbá furcsa recsegésekkel kapcsolatosak. A mindkettő készüléket érintő, biztosan szoftveres természetű gondok közül kiemelhető az Android Auto összeomlása, a portés fotómód nem megfelelő működése, továbbá a felvett videók rossz hangminősége.

Mindezek után a csoportos perekre szakosodott Girard Gibbs LLP ügyvédi iroda úgy döntött, hogy hajlandó bíróságon megvédeni a telefonokkal pórul járt egyesült államokbeli fogyasztók jogait (és közben persze egy vagyont keresni), így tárt karokkal várja panaszokat, hátha sikerül indítani egy csoportos pert a Google – HTC – LG trió ellen.

A Google részben a telefonok tervezője és a forgalmazója, a HTC a tervezési és a gyártási feladatok ellátása kapcsán érintett az ügyben, az LG-vel pedig a beégős panelek beszállítása miatt van baja az ügyvédi irodának.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!