Jön számítógépekre is az újratervezett Skype

skype windows macos kliensprogram
Skype
Vágólapra másolva!
Remélhetően ez jobban működik majd a mobilos testvéreinél.
Vágólapra másolva!

Idén júniusban a Microsoft elérhetővé tette Android és iOS rendszerekre a teljesen újratervezett, Snapchat-szerű Skype kliensprogramokat. Ugyan a vállalat munkatársai rengeteget dolgoztak rajtuk az elmúlt hónapokban, azonban továbbra is mágnesként vonzzák a negatív felhasználói értékeléseket, alapvető használhatósági és funkcionalitásbeli problémákra panaszkodnak a felhasználók.

Skype Forrás: Microsoft

A Microsoft hétfőn bejelentette, hogy a következő napok során a Windows és macOS rendszerű számítógépekre is megérkezik az újratervezett Skype. Magyar idő szerint – és persze papíron – hétfő este kezdődött meg a jelentős frissítés nyilvános terjesztése.

Hírünk írásakor még nem volt elérhető a szoftver, így nem tudtunk véleményt alkotni róla, remélhetően jobban sikerült a mobilos változatoknál.

Az érdekesebb újdonságai közül kiemelendő a különféle színtémák beállíthatósága, továbbá az említések, csoportos chatelések, és elmulasztott hívások könnyű áttekintésére kitalált értesítőpanel. Ezen felül most már nem csak időrend, de olvasottság vagy státusz alapján is rendezhetőek a chatüzenetek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!