Kishibás frissítéssel okozott kellemetlenséget a Microsoft

windows 8.1, illusztráció
Vágólapra másolva!
Egyes Windows 8.1-es gépekre már két hete csak helyi fiókkal lehet bejelentkezni.
Vágólapra másolva!

Két héttel ezelőtt a Microsoft kiadta a támogatott szoftvereihez készült szokásos havi hibajavításokat, és egészen eddig úgy tűnt, hogy simára sikerült a szeptemberi patch kedd. Most kiderült, hogy egyes Windows 8.1-et használókkal sikerült alaposan kibabrálni a cégnek, valamilyen hiba folytán ugyanis már két hete nem tudnak a megszokott módon bejelentkezni a számítógépeikbe.

Forrás: AFP/Getty Images/Joe Raedle

A probléma csak olyanokat érint, akik a Windows 8.1 telepítésekor nem klasszikus offline helyi felhasználói fiókot hoztak létre, hanem a Microsoft-fiókjukkal jelentkeztek be a rendszerbe. A Microsoft-fiók az, amivel a vállalat legkülönfélébb webes szolgáltatásaiba, például az Outlook webes levelezőbe is be kell jelentkezni.

A Microsoft tájékoztatása szerint csak a felhasználók kis táborát érinti a malőr, a probléma megoldásán pedig már dolgoznak a programozók, azonban nem világos, hogy mikorra sikerülhet kiadni kishibás KB4038792 kumulatív frissítéshez készült javítást. Az érintett felhasználóknak azt javasolja a Microsoft, hogy átmenetileg hozzanak létre egy helyi felhasználói fiókot, és használják azzal a számítógépeiket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!