Gondok lehetnek az iOS 11 működésével, de itt vannak a megoldások

Apple, iphone, x, ios 11
A hardver remek, a szoftveren pedig lehet csiszolni utólag.
Vágólapra másolva!
Sajnos egy ideje már az iOS új frissítéseiről sem mondható el, hogy "egyszerűen csak működik". Legalábbis nem minden esetben. Az iOS 11 is hozott magával néhány problémát, melyekbe belefuthatunk, így most ezekre igyekszünk megoldást találni.
Vágólapra másolva!

Milyen készülékek frissíthetők, és mit tegyünk frissítés előtt?

Az Apple hivatalos listája szerint a következő készülékek frissíthetők iOS 11-re:

  • iPhone SE, iPhone 5S
  • iPhone 6, iPhone 6 Plus, iPhone 6S, iPhone 6S Plus
  • iPhone 7, iPhone 7 Plus
  • iPad Air, iPad Air 2
  • iPad mini 2, iPad mini 3, iPad mini 4
  • iPad Pro (9,7"), iPad Pro (12,9")
  • iPad Pro 2017 (9,7"), iPad Pro 2017 (10,5"), iPad Pro 2017 (12,9"),
  • iPad touch 6. generációs

Fontos, hogy mielőtt elkezdjük a frissítést, mindenképpen készítsünk biztonsági mentést. Ezt megtehetjük az iCloud és az iTunes segítségével is. Lentebb látni fogjuk, hogy mint szinte minden frissítéssel, kezdetben ezzel is lehetnek problémák, így bármikor visszaállíthatjuk a korábbi állapotot. Ez különösen abban a nagyon ritka esetben lehet életmentő, ha a frissítés telepítése közben valami probléma történik, és például egyáltalán nem kapcsol be a telefonunk.

Forrás: Apple

Nem működik a wi-fi

Többen számoltak be arról, hogy a frissítés óta nem tudnak csatlakozni olyan wi-fi hálózatokhoz, amik korábban mindenféle problémáktól mentesen működtek. Egyelőre nincs biztos megoldás, de több dolgot is meg lehet próbálni: érdemes újraindítani a routert és a telefont is, illetve ha az sem segít, akkor elfelejtetni a telefonnal az adott wi-fi hálózat adatait.

A telefonban is le lehet nullázni a hálózati beállításokat a Beállítások > Általános > Visszaállítás > Hálózati beállítások visszaállítása menüben, amit egyébként nyugodtan megtehetünk, mert ezen kívül semmi mást nem fog bántani a készülékünkön.

Lassan ébred fel a telefon a Home gomb megnyomására

A frissítés után többen arról számoltak be, hogy a Home gomb megnyomására a telefon több másodpercre leragad a feloldóképernyőn, majd innen szépen-lassan magára talál. Ez nyilvánvalóan nem egy ideális helyzet senki számára sem, főleg, ha hozzászoktunk a mindig gyors és reszponzív iPhone-okhoz.

Kifejezett megoldás sajnos itt sem áll rendelkezésre, de többeknek a gond egész egyszerűen idővel megszűnt, ami arra enged következtetni, hogy az új operációs rendszer még valamit dolgozik a háttérben, egyszerűen fogalmazva "ismerkedik" a régi készülékünkkel. Ha néhány nap folyamatos használat után is előjön, akkor nincs más lehetőség, mint visszaállni az előző verzióra.

Jelentősen rosszabb üzemidő

Szinte minden egyes új iOS-szel kapcsolatban felmerülnek olyan problémák, hogy a régebbi készülékeken esetenként romolhat az üzemidő. Ha azt vesszük észre, hogy körülbelül ugyanannyit használjuk az iPhone-unkat, mint előtte, és mégis indokolatlanul merül, akkor először is az alkalmazások háza táján érdemes körülnézni.

Ha valamilyen app a háttérben elkezdte leszívni az energiát, arra legegyszerűbben a beállítások között, az akkuhasználati adatokat megnézve jöhetünk rá. Lehet, hogy frissíteni kell az adott alkalmazást, vagy ha nincs belőle új verzió (márpedig erre az iOS 11 háklis), akkor érdemes lehet egy másik appot keresnünk a helyére, amivel még aktívan foglalkozik a fejlesztője.

De könnyen lehet az is, hogy pár napon belül ez a probléma is megszűnik magától. Mindenesetre érdemes lehet maximumra tölteni az akkumulátort, és egyszer ki- és bekapcsolni a telefont.

Forrás: Apple

Túlmelegszik a telefon

Akár az előző problémához is köze lehet a túlmelegedésnek, vagyis hogy a készülékünk valamin nagyon dolgozik, ettől melegszik, ez pedig szívja lefelé az akkumulátort. Első körben igyekezzünk olyan helyre tenni az iPhone-unkat, ahol nem éri nagyon meleg - tehát ne rakjuk a napra, számítógépre vagy a gáztűzhely mellé, miközben főzünk. Valamint ha nagyon meleg, akkor tölteni sem érdemes, az ugyanis további hőtermeléssel jár.

Megpróbálhatjuk ki- és bekapcsolni a telefont, de ha a probléma továbbra is és folyamatosan fennáll, akkor érdemes lehet visszaváltani az előző verzióra, ez hosszú távon ugyanis semmiképpen sem egészséges.

Kikapcsolnám én, de nem megy a gomb

Az előző két pontban is azt tanácsoltuk, hogy egy ki-be kapcsolás akár meg is oldhatja a problémát. Ami viszont akkor nehézkes, ha beleütközünk abba a hibába, amiről szintén többen számoltak be: a frissítés óta nem működik a telefon bekapcsológombja.

Szerencsére az iPhone-unkat a menüből is leállíthatjuk, mégpedig ha a Beállítások > Általános részen belül legörgetünk legalulra.

Nem lehet e-mailt küldeni Outlookon vagy Exchange-en keresztül

Erről a hibáról egészen biztosan tud az Apple, ugyanis a cég maga ismerte el, hogy esetenként tényleg nem lehet e-mailt küldeni az Outlookon vagy Exhange-fiókon keresztül. Mivel mindkettő a Microsoft szolgáltatása, így könnyen lehet, hogy a hiba nem is az Apple oldalán van, de más lehetőségünk mindenesetre nincs, minthogy kivárjuk, amíg a két vállalat talál rá valami megoldást.

Eltűnt alkalmazások

Az iOS 11 az első olyan verziója az operációs rendszernek, ami már kizárólag 64 bites, így a korábbi 32 bites alkalmazásokat egyáltalán nem támogatja. Ez azt jelentheti, hogy ha használtunk még olyan appokat, amiket nagyon rég nem frissített a készítője, és nincs 64 bites verziója, akkor ezek bizony nem fognak működni az iOS 11-en, és ez ellen nem tehetünk semmit.

Véletlenszerűen elkezd megtelni a tárhely

Már a bétateszt során is többen panaszkodtak arra, hogy az iOS 11 mindenféle különösebb ok nélkül elkezdi megtölteni a telefon tárhelyét, de annyira, hogy azon egy idő után semmi szabad hely nem marad. Úgy látszik, hogy ez a hiba benne maradt a végleges verzióban is.

A helyzet az, hogy erre nincs egyértelmű megoldás, így ha ilyen tapasztalunk, akkor érdemes visszaállítani a korábbi verziót, és megvárni, amíg érkezik egy frissítés a rendszerhez, majd újra visszatenni az iOS 11-et.

Forrás: Apple

Furcsa dolgok a Control Centerrel kapcsolatban

Az iOS 11-gyel némileg átalakult a Control Center, most már sokkal átláthatóbban képes többféle funkciót megjeleníteni, ráadásul nagyon jól testre is szabható. Ez utóbbi itt a kulcsszó: ha úgy látjuk, hogy túl sok felesleges dolog jelent meg a Control Centerben, vagy épp ellenkezőleg, nincs ott az, amit szeretnénk, akkor utunk a Beállítások > Control Center > Testre szabás menühöz vezessen.

Szintén a Beállítások > Control Center irányába kell elindulnunk, ha ki szeretnénk kapcsolni azt a lehetőséget, hogy a drága még alkalmazásokon belül is működjön. Ez például akkor lehet idegesítő, amikor játék közben véletlenül előhozzuk.

Érdekes változtatás, hogy ha a Control Centerben kikapcsoljuk a wi-fit és/vagy a Bluetooth-t, akkor a telefonunk valójában ezeket nem kapcsolja ki, csak lecsatlakoztat minket az aktuális hálózatról. Az Apple szerint ez egy szándékos változtatás az iOS 11-ben, így ha tényleg teljesen ki akarjuk kapcsolni ezeket, akkor azt most már a beállításokban kell megtennünk.

Miért tűnik el a dokk az iPaden?

Az iOS 11 talán az iPadeknek segített a legtöbbet, nem csoda, hogy sokan szeretik például az új, a Macbookon OSX-rendszeréhez hasonlító dokkot a képernyő alján. A probléma csak annyi, hogy ez néha eltűnik.

Van azonban egy jó hírünk: ez most nem hiba, hanem így kell működnie. Egyszerűen csak söpörjünk felfelé alulról a képernyőn, és máris megjelenik.

Furcsa fájlformátumok tűntek fel a fényképeknél

Az Apple már egy ideje hangoztatja, hogy ha lehet, akkor teljesen átállna a HEIC nevű fájformátumra a JPG helyett, ez ugyanis legalább olyan jó (ha nem jobb) képminőséget garantál, kisebb fájlméret mellett. Ami jó, hiszen ha sokat fotózunk, akkor is több hely marad a telefonunkon, mint korábban.

Viszont nyilván probléma, hogy más készülék ezt a formátumot nem feltétlenül fogja tudni megnyitni, így az iOS 11 ezeket esetenként átalakítja JPG-re, ha feltöltjük valahova online, vagy elküldjük másnak. Ezt az átalakítást azonban kikapcsolhatjuk, illetve ha egyáltalán nem akarunk ezzel az egésszel foglalkozni, akkor beállíthatjuk, hogy alapból JPG-ben lője a telefonunk a képeket.

Nem szinkronizálódnak az üzenetek az iCloudon keresztül

Az iOS 11 egyik kifejezetten hasznos újdonságának tűnt, hogy mostantól a rendszer minden üzenetváltást szinkronizál a felhőn keresztül, így ezek rögtön megjelennek az összes Apple-készülékünkön, legyen szó Macbookokról, iPhone-okról vagy iPadekről.

Ezzel együtt a törlések is szinkronizálódnak, vagyis ha egy üzenetváltást töröltünk az egyik készülékünkről, az mindenhonnan eltűnik.

A helyzet azonban az, hogy ez most nem működik. Öröm az ürömben, hogy ez viszont nem hiba, hanem ez a lehetőség még egyszerűen nincs beépítve az iOS 11-be, hanem egy későbbi frissítéssel érkezik majd.

Ehhez hasonlóan az Apple Pay segítségével sem küldhetünk közvetlenül egymásnak pénzt, mert habár ezt is az iOS 11 újdonságaként reklámozta a vállalat, még ez sem aktív. De ez mondjuk minket itt Magyarországon nem is nagyon érint.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!