Úton az íróasztali kéztisztító rongykorong

the wype kickstarter chips kéztörlő
The Wype
Vágólapra másolva!
A számítógépezés vagy mobilozás közben chipsezőknek találták ki a kiegészítőt.
Vágólapra másolva!

Az emberek jókora része szeret a számítógép előtt ülve, esetleg a telefonját vagy a táblagépét nyomogatva chipsezni, ám sajnos ennek következtében pillanatok alatt olajossá válnak az ujjaik, utána pedig körülbelül minden, amihez hozzáérnek. Ez kissé gusztustalan és zavaró, ráadásul nem feltétlenül egészséges, egy átlagos billentyűzeten például húszezerszer több baktérium található, mint egy tipikus vécékagylóban. A mobilok kicsit jobbak, azokon furamód csak tízezerszer több baci található, mint az említett trónon.

The Wype Forrás: The Wype

A Kickstarter közreműködésével most részlegesen megoldódhat a probléma: The Wype nevű találmány (via The Verge) egy íróasztalra helyezhető kéztisztító rongykorong, hasonló egy felfordított felmosófejhez. A segítségével a vásárlók könnyedén letisztíthatják a piszok nagyját az ujjaikról, mielőtt hozzáérnének a billentyűzethez, a fejhallgatójukhoz, vagy az okoseszközeikhez.

A készítő szerint a fejrésze könnyedén tisztítható, ha pedig sikerül 30 ezer dollárnál több pénzt összekalapozni rá a Kickstarteren, akkor a rongykorongos fejrésze „örökké tartó" antibakteriális bevonatot kaphat. Ha nem jön össze ennyi pénz, akkor csak egy átmeneti bevonat kerülhet rá, ami nagyjából öt kimosás alatt lekopik.

Seth Konopasek minimum 15 ezer dollárt szeretne összegyűjteni a termékre. Alapvetően 15 dollárba (3900 forintba) kerül majd, a tartóállomás mellett három fejet tartalmaz majd a doboza. A tervek szerint az előrendelők decemberben kapják majd meg a terméket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!