Bejelentette az Apple az iPhone X-et és az iPhone 8-at

Vágólapra másolva!
Korábbi cikkeinkben már megmutattunk sok mindent az Apple legújabb csúcstelefonjáról, ezúttal azonban első kézből derül ki, hogy a kiszivárgott pletykák mennyire voltak pontosak.
Vágólapra másolva!

A mostani sajtóesemény egyik különleges része maga a helyszín. Az Apple új, egyszerűen csak űrhajónak nevezett központi bázisa ugyanis (elméletileg elkészült). Ennek része egy, az épülettől különálló helyet kapott ezer fős előadóterem, a Steve Jobs Theatre. A bemutatót pedig most már innen fogják közvetíteni. Állítólag minden egyes szék 14 ezer dollárba került a föld alatti előadóban. Ennek felső része egyébként teljesen üvegből készült oldalfalakból áll, a teteje pedig karbonszövetből áll. .

Mindenesetre maga a konferencia is egy Steve Jobs-idézettel kezdődött a helyszínnek megfelelően, mielőtt bejött az Apple jelenlegi vezérigazgatója, Tim Cook. Ő maga is szánt néhány mondatot a vállalat egykori vezérére, aki alatt elkezdődött az új Apple-központ építése, de a végeredményt már nem érhette meg. Az Apple Parkot a jövő munkahelyének álmodta meg, amihez fogható nincs még egy a Földön, és amiért szerinte építőmérnökök fognak ide elzarándokolni csak azért, hogy legalább egyszer élőben láthassák.

Forrás: Setapp / Twitter

A komplexumot egy rakás aszfaltból hozták létre, a körépület környezete pedig 80%-ban természetesen, több mint 9 ezer fával. Az energiaellátást teljes egészében napelemekből oldják meg (egyébként ez a világ egyik legnagyobb egybefüggő napelem-farmja). Hamarosan nyílik egy látogatói központ, valamint egy üzlet is. Maga a vállalat egyébként teljes egészében a következő egy-két hónap alatt költözik majd be. Angela Ahrendts (ritka női előadók egyike az Apple rendezvényein) egyébként elmondta, hogy komoly fejlesztések várhatóak a hivatalos Apple üzletekben a következő időszakban, és a legnagyobb városokban több új üzlet is nyílik, egészen látványos helyeken.

Cook ezen kívül gondolt az Amerikában pusztító hurrikánok áldozataira és elszenvedőire is emlékezett, az App Store-on lehetőség van adományozni is.

Apple Watch - új óra, LTE-támogatással

Nem kellett sokat várni, és Tim Cook visszatért, majd rákanyarodott az első termékbemutatóra. Az iPhone-nal még várnak kicsit, először az óra került terítékre. Az Apple Watch tavalyhoz képest 50%-kal több példányban kelt el, és ezzel egyébként a világ legnépszerűbb órájává vált, megelőzve a Rolexet, a Fossilt és az Omegát, többek között. A felhasználók pedig láthatóan nagyon elégedettek: a cég szerint a vásárlók 97%-a nagyon szereti a terméket.

Az biztos, hogy a Watch még jobban rámegy a sportra és az egészségre. A futóktól kezdve az úszókon át mindenkinek érkeznek újdonságok. Az Apple szerint a Watch beépített pulzusmérője a legtöbbet használt pulzusmérű a világon, és szerintük ez annyira fontos, hogy még az óra főoldalára is ki lehet rakni, hogy mindig lássuk az értékeket. Ezt össze tudja kötni az aktuális aktivitásunkkal is, így tudja majd, ha éppen nem csinálunk semmit, és valamiért mégis magas a pulzusunk, erre pedig figyelmeztetni fog, hiszen azt jelentheti, hogy valami baj van.

Forrás: Origo

A WatchOS új, negyedik verziója szeptember 19-én érkezik. Ennél azonban talán érdekesebb, hogy (a várakozásoknak megfelelően) bemutatták az új hardvert is, vagyis a felfrissített Apple Watch-ot, ami (szintén a pletykáknak megfelelően) rendelkezik beépített mobilhálózat-támogatással. Vagyis most már szabadon megunkkal vihetjük az órát a telefon nélkül ha sportolni szeretnénk, vagy csak lemennénk a partra csobbanni egyet. És persze azt is jelenti, hogy telefonálhatunk, vagy streamelhetünk zenét pusztán az órán keresztül.

Az új órába egy jóval erősebb, kétmagos processzor került, a digitális asszisztens Siri pedig teljes erejével jelen van, beszélni is tud. Mindezt nem volt egyszerű megoldani: a mobilhálózathoz az antenna funkcióját például a kijelző látja el. Végső soron mindennel együtt mindössze két papírlapnyi vastagsággal lett nagyobb az új óra az előzőnél. És most már a telefonhoz hasonlóan ez is megvásárolható rózsaszínben (valamint új pántokkal).

Az árak relatíve nem is szálltak el: az új Series 3 az LTE-támogatással 399 dollárba, LTE nélkül 329 dollárba kerül, de emellé megtartották az első szériás órát is, aminek az ára most már 249 dollárig ment le. A megjelenési dátuma nálunk egyelőre kérdéses.

Apple TV - felfedezték a 4K-t

Továbbra is húzzák az agyunkat (nyilván), úgyhogy Tim Cook továbbra sem tért rá az iPhone-ra, helyette inkább az új Apple TV-re irányította a figyelmünket. Nagy meglepetés nincs: az előre kiszivárgott információknak megfelelően egy 4K-s egységet kapunk, meg persze HDR-támogatást. Mindezt úgy adta elő a vállalat, mintha életünkben először láttunk volna ilyet, a közönség pedig annak rendje és módja szerint meg is tapsolta a madárkás képet, ami (hogy, hogy nem) jobban nézett ki HDR-rel, mint anélkül.

Forrás: Origo

Hardver tekintetében az iPad Pro processzora, az A10X került bele, szóval a teljesítményre biztosan nem fogunk panaszkodni, emellé pedig a tvOS legújabb verziója jár, aminek a kezelőfelületét alaposan rászabták a 4K-s felbontásra. Az iTunesról rögtön nézhetünk majd 4K-s filmeket ugyanazért az árért, ráadásul ha korábban már megvettünk egy filmet, akkor az az Apple automatikusan felfrissíti nekünk azt 4K-ra. Ami azért érdekes, mert egyébként arról lehetett hallani, hogy a hollywoodi filmstúdiók nagyon ragaszkodtak ahhoz, hogy a nagyobb felbontású filmeket többért adják el.

Az ára 199 dolllár, és ahog az óra esetében, a megjelenési dátum Magyarországon még nem deklarált, de külföldön szeptember 22-től szállítják.

iPhone 8 és iPhone 8 Plus

Végre megérkeztünk az iPhone-hoz, amiről Tim Cook valószínűleg jogosan mondta el, hogy soha egyetlen technológiai eszköz nem változtatta még meg ennyire jelentősen a világot, vagy éppen az emberek hozzáállását egy informatikai eszközhöz. A vezérigazgató gyorsan végigszaladt az évek alatt behozott újdonságokon, mint a retine kijelző, Siri, vagy éppen az első iPhone esetében maga a tény, hogy érintéssel vezérelhettük a szoftvert, a "hardver" maga pedig a háttérbe húzódott, teret adva ezzel egy új felhasználói élménynek.

iPhone 8 Forrás: Origo

Az első új alany az iPhone 8 és az iPhone 8 Plus. Alapvetően a tavalyi modellek felturbózott verzióiról van szó. Az alumínium hátlapot üveg váltja, viszont Phil Schiller ígérete szerint ez a leginkább strapabíró üveg, amit valaha telefonra szereltek. Új Retina HD kijelző is érkezik, valamint sztereó hangszórókat kapunk a telefon alján és tetején.

Az új hardver azonban nagyon fontosnak tűnik: hatmagos felállásban érkezik az A11 Bionic nevű processzor, ebből kettő magas teljesítményű, négy pedig a fogyasztásra van inkább kihegyezve, de mind a hatot egyszerre is lehet használni a legtöbb androidos telefonnal ellentétben. Továbbá itt érett be az Apple azon törekvése is, hogy saját grafikai egységet tervezzen (korábban a PowerVR-től vették ezeket), így az ígéretek szerint ez is jelentős előrelépést jelent majd az elődhöz képest. Ezen kívül a processzorbe építettek külön egy feldolgozó egységet, ami a fényképeknél segít majd.

Az ígéretek szerint a kamera is alaposan megújult: továbbra is egy 12 megapixeles egységről beszélhetünk, de még több fényt tud beengedni, és jobban lesznek a színei. Az iPhone 8 Plus modellen továbbra is két lencse teljesít szolgálatot, mindkettő optikai képstabilizálóval. Az iPhone mindig is kiemelkedő volt a fényképező-apparát tekintetében, a Samsung Galaxy Note 8-at látva azonban mindenképpen össze kellett szedniük magukat. Úgy látszik, hogy meg is tették.

Kevert valóság egy focimeccsen. Forrás: Origo

Nagyon büszkék az új kamera szoftverre, amivel további trükkök és manipulációk érhetők el a fotóknál, de a videózás is fejlődésen ment át. Minden egyes rögzített képkockát több ezer ponton elemez a program, és igyekszik optimalizálni a minőséget és a tömörítést a gépi tanulás segítségével. Valamint elérhető lesz 1080p-s felbontás esetében a 240fps-es felvétel, ami pont a duplája az előzőnek.

Ahogy az megjósolható volt, az Apple alaposan ráfekszik a kevert valóságra, vagyis az AR-re. Kifejezetten ehhez igazították a kamerákat, a processzor bizonyos részeit, és persze a szoftvert. Ehhez persze különböző programok és játékok készülnek majd: egy sportmeccsen élőben rávetíthetünk majd információkat a pályára, a bemutatott játékban pedig egy mezei asztalra renderelt rá a program egy komplett pályát, harccal, meg mindennel együtt.

A telefon egyébként támogatja a legújabb LTE-sebességet, a Bluetooth 5.0-át, és az üveg hátlapnak köszönhetően végre a vezetéknélküli töltés is elérhetővé válik. Árak tekintetében 699 dollárról indul a 64GB-os verzió a sima verzió, és 799 dollártól a Plus változat, és mindkettő megvehető 256GB-os tárhellyel is.

Még egy dolog... az iPhone X

...ami Tim Cook szerint a következő tíz évre meghatározza majd az okostelefonok fejlődését. Ez pedig nem más, mint az iPhone X.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Az iPhone X elöl-hátul üveg, az oldalai pedig rozsdamentes acélből készültek. A kijelző felbontása 1125×2436 pixel, és 5,8 hüvelykes méretű. Az Apple szerint az OLED technológia most érett meg arra, hogy beépítsék a telefonjukba, és gyakorlatilag minden HDR-szabványt támogat a HDR10-től elkezdve a Dolby Visionig.

Ahogy azt megtippelték, nincs Home gomb. Úgyhogy a mobilt simán koppintással ébresztjük fel, a főképernyőre pedig úgy jutunk vissza, hogy alulról felfelé suhintunk, de ehhez hasonlóan minden más különböző gesztusokkal lesz elérhető.

De mi a helyzet az azonosítással? Nos, nem meglepő módon bejöttek a pletykák ezen a fronton is: a Face ID, vagyis az arcfelismerés váltja fel az ujjlenyomatot. Ahhoz, hogy ez tökéletesen működjön (még a sötétben is), és ne lehessen átverni egy mezei fotóval, mint számos konkurens telefont, az iPhone X elejébe annyi különböző szenzort építettek, hogy azt felsorolni ls lehetetlen.

Minden alkalmazás működni fog a Face ID-val, ami ujjlenyomatot igényelt korábban. Forrás: Origo

Mindebben segít az itt is felbukkanó A11 Bionic processzor, a maga kifejezetten a gépi tanuláshoz beépített egységeivel. Ez azt jelenti, hogy tényleg megtanulja majd az arcunkat, alkalmazkodik a változásokhoz (ha például szakállat növesztünk, megváltozik a hajunk, ilyesmik), és még profi maszkmesterek által készített maszkkal sem lehet majd átverni. És míg az ujjlenyomat-felismerésnél 1 az 50 ezerhez volt az esélye annak, hogy egy idegen fel tudja oldani a telefonunkat, ez az arcleolvasásnál 1 az 1 millióhoz.

Az előlapi kamera, a rengeteg szenzor és a szoftver/hardver kombinációjával azt is sikerült elérni, ami valószínűleg mindenkinek hiányzott: az emojik animálttá válhatnak, és leutánozhatják az arckifejezésünket. A bemutató szerint megszemélyesíthetünk például egy beszélő kakit.

Maguk a kamerák ugyanazok a fejlesztett, 12 megapixeles egységek, mint az iPhone 8-on, mindkettő optikai képstabilizálóval. Az új előlapi kamera pedig nem csak az arcazonosításban segít, hanem soha nem látott részletességű szelfik készíthetők vele.

Forrás: Origo

Az akkuidő tekintetében 2 órával több működést sikerült nyerni az iPhone 7-hez képest, ez is támogatja a vezetéknélküli töltést. Az utóbbihoz ráadásul egy új kiegészítőt is bejelentettek, ami gyakorlatilag egy nagy töltőpad, amire hazaérkezve egyszerre rárakhatjuk tölteni az új iPhone-unkat, a harmadik szériás óránkat és az AirPod fülhallgatónkat.

Az iPhone X ára 999 dollárról indul majd, ez valószínűleg a 64GB-os verzióra vonatkozik, de lesz belőle 256GB-os kiadás is.

iPhone X bingó

Az utóbbi hónapokban a kiszivárgott információk és pletykák alapján mi is rengeteget írtunk az iPhone-ról. A bejelentés közben kiderül, hogy ezek mennyire voltak pontosak, ami alapján levonhatjuk majd a következtetéseket, hogy a jövőben mennyire érdemes ezekben bízni. Úgyhogy következzen az új iPhone bingó!


- A telefon neve iPhone X lesz - PIPA
- Egész előlapot betöltő OLED kijelzőt kap - PIPA
- A kijelző felbontása 1125×2436 pixel - PIPA
- Hatmagos processzor kerül bele 2+4-es felállásban - PIPA
- Üveg hátlapot kap alumínium helyett... - PIPA
- Mert támogatni fogja a vezetéknélküli töltést - PIPA
- Kikerül az ujjlenyomat leolvasó - PIPA
- A helyét a 3D-s arcleolvasás veszi át - PIPA
- Eltűnik a Home gomb, virtuális gombok lesznek helyette - PIPA
- Dupla hátlapi kamerát kap - PIPA
- Nagyon erősen ráfekszik a kevert valóságra - PIPA
- 128/256 gigabájtos háttértárakkal érkezik - NEM TALÁLT :(
- 999 dollárról indul az ára - PIPA

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!