Egybeépítették a mikrosütőt és a gyorsfagyasztót

frigondas mikrosütő gyorsfagyasztó
Egyben mikrohullámú sütő és gyorsfagyasztó a Frigondas
Vágólapra másolva!
A Frigondas hat perc alatt két fokosra hűti a szobahőmérsékletű sört.
Vágólapra másolva!

Nem csak informatikai, de háztartási eszközökkel is tele van az idei IFA-kiállítás, ráadásul nagy csendben egy igazi úttörő fejlesztés is bemutatkozott Berlinben. A spanyol-koreai Frigondas terméke első pillantásra csak egy trendi mikrohullámú sütőnek tűnik, azonban van egy sosem látott extrája: képes gyorsfagyasztani az ételeket és az italokat. Fura egy helyzet, hiszen két egymás szöges ellentétének nevezhető funkcióra képes a termék: olyan ez, mintha a hűtővel is tudnánk fűteni a télen.

Egyben mikrohullámú sütő és gyorsfagyasztó a Frigondas Forrás: Frigondas

Nevéből sejthetően a gyorsfagyasztás funkció lényege, hogy rendkívül rövid idő alatt majdnem nulla fokra csökkenthető vele ételek és az italok hőmérséklete, sőt: a sokkoló fagyasztás funkcióval masszívan mínuszokra is levihető a hőmérsékletük.

Egy szobahőmérsékletű üveg sört például hat perc alatt ~2 fokosra lehet hűteni a Frigondasszal.

A vendéglátóiparban dolgozók számára jó eséllyel nem újdonság és gyorsfagyasztás és sokkoló hűtés, a jól menő vállalkozások konyháin különösen kedvelik az utóbbit: anélkül képes lefagyasztani az ételt, hogy jégkristályok roncsolnák a szerkezetét. A napokkal későbbi felszolgáláskor csak fel kell melegíteni, a vendég pedig észre sem veszi, hogy nem frissen elkészített ételt eszik.

A gyártóról elnevezett Frigondas sütő-hűtő persze nem lesz olcsó mulatság, a nem túlságosan távoli jövőben esedékes piaci bevezetésekor olyan 1000 dollár (258 ezer forint) körüli árra lehet számítani.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!