Így néz ki egy 46 ezer forintos fürdőszobai mérleg

qardiobase 2 okosmérleg fürdőszobai mérleg
QardioBase 2
Vágólapra másolva!
Piacra került az elődje hibáit javító QardioBase2 okosmérleg.
Vágólapra másolva!

Az okos sószóró után talán már nem meglepő, de okos fürdőszobai mérleg is kapható. Az IFA-kiállításon bejelentett, ezzel párhuzamosan pedig rögtön piacra is dobott QardioBase2 nevű találmányról már ránézésre is megállapítható, hogy drágán vette a gazdája, viszont legalább tagadhatatlanul elegáns megjelenésű termékről van szó.

QardioBase 2 Forrás: Qardio

Az okosmérleg természetesen Bluetooth segítségével csatlakoztatható az Android és iOS rendszerű okostelefonokhoz. A mobilos app naplózza a méréseket, kiszámítja a testtömeg-indexet, továbbá a zsír – izom – csont – víz arányt. Nem világos, hogy az utóbbi értékek mennyire precízek, továbbá általánosságban véve mennyi hasznuk van.

A QardioBase2 mérései persze a beépített LED-es kijelzőjén keresztül is leolvashatóak, több felhasználói profilt is kezel, vibrálással jelzi a súlymérés sikerességét. A mérleg 149,99 euróba, azaz olyan 46 ezer forintba kerül.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!