Hivatalos: szeptember 12-én jön az iPhone 8!

apple iphone 8 tokban
Vágólapra másolva!
Napok óta pletykálták a dátumot, az Apple most kiküldte a meghívókat.
Vágólapra másolva!

Közel két hét múlva végre vége lesz az idei iPhone-okkal kapcsolatos pletykáknak, az Apple csütörtök este kiküldte a sajtó képviselői számára a következő nagy bejelentésére invitáló meghívókat. Az esemény két hét múlva kedden, 2017. szeptember 12-én kerül megrendezésre, magyar idő szerint este 7 órakor kezdődik majd. Az élő közvetítése ezen a linken lesz követhető.

Az Apple iPhone 8 egy tokban Forrás: Evan Blass / Twitter

A frissen felépült, űrhajós Apple főhadiszállás Steve Jobs Theater rendezvényközpontjában megrendezésre kerülő esemény sztárja az iPhone 8 okostelefon lesz. Persze az ívelt OLED kijelzővel szerelt készülék méregdrágának ígérkezik, így az Apple várhatóan bemutat majd két frissített iPhone 7-est is, hogy olcsóbb opciók is legyenek a kínálatában.

Várhatóan nem csak az új iPhone-okról fog szólni az este, a pletykák szerint bemutatkozik majd az LTE modemes Apple Watch okosóra, továbbá a 4K videók lejátszására is képes Apple TV médialejátszó is.

Szoftveres újdonságokra is számíthatunk, az Apple jó eséllyel kiadja majd az iOS 11, a macOS High Sierra, a watchOS 4, és a tvOS 11 operációs rendszereit.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!