Ingyen kipróbálható PC-n a Destiny 2 bétája

destiny 2 játék activision bungie
Destiny 2
Vágólapra másolva!
Augusztus 31-ig lehet játszani a hamarosan piacra kerülő játékkal.
Vágólapra másolva!

A PlayStation 4 és az Xbox One megjelenésekor a konzolokra egyik leginkább várt játék a Destiny volt. Nem véletlenül: a Halo alkotóitól származott, fantasztikusan nézett ki, nagy potenciál jellemezte, a kiadó Activision pedig irgalmatlan mennyiségű pénzt ölt a reklámozásába. A többjátékos lövölde végül felemás értékeléseket kapott: mindenképp addiktív volt, de a történet, a változatosság, és egyes játékmechanikák terén is kívánnivalókat hagyott maga után.

Destiny 2 Forrás: Activision

Üzletileg ettől függetlenül nagyon sikeressé vált, így hamarosan megjelenik a folytatása, ám az első játéktól eltérően ez már Windowsra is elérhető lesz.

A Destiny 2 konzolos verziói szeptember 6-án, míg a számítógépes változata október 24-én jelenik meg. A későbbi PC-s megjelenés elszomorító, viszont mától kezdve augusztus utolsó napjáig bárki kipróbálhatja a játék nyílt bétáját, így a potenciális vásárlók legalább idejekorán személyes véleményt alkothatnak róla.

A Destiny 2 nyílt bétája a mai napon indul, a Steam helyett a Battle.net felhasználói fiókkal használható Blizzard alkalmazáson keresztül lehet majd installálni; a telepítőgomb csak a próbaidőszak elindulásának pillanatától kezdve jelenik majd meg a játék termékoldalán. A béta olyan 16 GB helyet foglal, az egyjátékos és többjátékos tartalmakba is belekóstolhatnak az érdeklődők.

Minimum rendszerigény:

  • Processzor: Intel Core i3-3250 / AMD - FX-4350
  • Videokártya: NVIDIA GeForce GTX 660 2GB / AMD Radeon HD 7850 2GB
  • Memória: 6 GB

Ajánlott konfiguráció:

  • Processzor: Intel Core i5-2400 / AMD Ryzen R5 1600X
  • Videokártya: NVIDIA GeForce GTX 970 / AMD Radeon R9 390
  • Memória: 8 GB

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!