Kijavította a Ryzenek hardveres hibáját az AMD

amd ryzen cpu processzor am4
AMD Ryzen
Vágólapra másolva!
Már Linux alatt is tökéletesen működnek a processzorok.
Vágólapra másolva!

Az idén piacra dobott AMD Ryzen processzorok sikerét mi sem jelzi jobban, minthogy az Intel a következő hetekben máris kénytelen lesz piacra dobni a nyolcadik generációs Core központi egységeit, ráadásul az új modellek masszívan erősebbek lesznek a jelenleg kapható termékeknél. Kár, hogy új alaplap kell majd hozzájuk.

AMD Ryzen Forrás: AMD

A Ryzenek kiváló rajtját egyetlen apró hiba árnyékolta be: mint kiderült, az AMD nem tesztelte átfogóan Linux alatt a processzorokat, így bizonyos körülmények fennállása esetén elszállhattak rajtuk az alkalmazások. Hétköznapi linuxozás esetén nem lehet találkozni a problémával, de például forráskódok fordítása esetén már kiváltható a hibás működés.

Az AMD gyorsan elismerte a hibát, majd arra kérte az érintett vásárlókat, hogy vegyék fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal. Nem lett a szőnyeg alá söpörve a probléma: a vállalat hajlandó volt megjavítani a Ryzenek tervezési hibáját, a második revíziójuk stabilan üzemeltethető Linux alatt is. Ezen felül az AMD hajlandó ingyen kicserélni a kishibás termékeket.

A malőrt felfedezett Phoronix szerzője szerint úgy tűnik, hogy a hiba csak a 2017 júniusának közepéig gyártott processzorokat érinti, így az AMD valójában már azelőtt javíthatta az instabilitási problémát, hogy ő felfedezte volna azt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!