Bemutatjuk az év legrondább fülhallgatóit

Axent, wear, cat, macska, cica, fejhallgató
Vágólapra másolva!
Dizájn-dizájn-dizájn! Eljutottunk odáig, hogy most már ez az egyik legfontosabb szempont, ha egy termék megvásárlására kerül sor.
Vágólapra másolva!

Azonban előfordulhat, hogy a formatervezéskor nem minden klappol, és így a végeredmény felér egy katasztrófával. Ez így van a komplett technológiai iparágban, és különösen igaz a fejhallgatókra. Ennek oka, hogy sokak szerint ezek a masinák alkalmasak arra, hogy segítségükkel kifejezzük egyéniségünket, hogy divatcikként is használjuk őket. Emiatt aztán a tervezők sokszor túltolják a biciklit, nagyot akarnak gurítani,

de hatalmas durranás helyett csak egy szánalmas pukkanást kapunk.

Ráadásul egy csomó lehetőség van elcsúszni a banánhéjon, így az ízléstelenségnek számos spektrumába lehet belefutni, ha az ember kirándulást tesz a fejhallgató univerzumba. Mi most összeszedtünk 4+1 olyan darabot, amelyek képesek kiégetni az agyat. És nem feltétlenül a hangjukkal.

Monster DiamondZ Rose Gold - A giccs csúcsa

A 30 éves múltra visszatekintő Monster 2006-ban Dr Dre rapmogullal kézen fogva fejest ugrott a fejhallgató bizniszbe, és pillanatok alatt felforgatták az iparágat. Azóta már szakítottak a művész úrral, de a Monster maradt az iparágban, és továbbra is ontja a fej- és fülhallgatókat. A cég a határokat az első perctől fogva feszegeti, és bődületes hangsúlyt fektet a dizájnra. Ennek eredményeként született egy csomó tényleg szokatlan, de pofás darab, és sajnos egy pár vizuális csapás is. Ilyen a prémium szintűnek nevezett, egyébként is komoly esztétikai kihívásokkal küszködő, DiamondZ család Rose Gold fantázianevű darabja, amit még a Giccs Templomból is hazaküldtek, mondván, hogy mindennek van határa.

Monster DiamondZ Rose Gold - A giccs csúcsa Forrás: Origo

A gyémántos formavilágot és a csiricsáré bazári ragyogást ötvöző termék rém ízléstelen, nem tudok elképzelni olyan alkalmat, amikor ezt bárki jó érzéssel tenné, tehetné fel a fejére. A Rose Gold egy olyan zsákutca, amelynek még bejárata sincs!

Ráadásul ez a csoda 109 000 forintba kerül, szóval igazából egy raklap pénzt is elkérnek érte.

Ennyiért már tényleg szuper kis fejhallgatókat lehet kapni!


Cosonic CD-618 - Elbújhat a szivárvány

Az elmúlt években irtózatos ütemben kezdtek elterjedni a színes LED-ekkel felturbózott IT eszközök. Egerek, klaviatúrák, házak, sőt komplett notebookok is. Egy ilyen diliből nyilván a fejhallgatók sem maradhattak ki. Az tény, hogy van a világító darabok között is olyan, amelyik a jó ízlés határán belül marad, de az is igaz, hogy rengeteg a randa, csicsás, gagyerák termék is a piacon. Ez utóbbiak egyik iskolapéldája a 25 dollárt (~ 6500 forint) kóstáló Cosonic CD-618, amelynél sikerült minden épkézláb határt átlépni.

Itt inkább a gamer vonal a célcsoport, ott pedig azért előfordulnak érdekes formatervek. Forrás: Origo

Maga a formatervezés sem az igazi, és még ezeket az elbaltázott arányokat is sikerült megfejelni a ronda mintával, ami miatt úgy néz ki ,mintha valaki kulccsal összekarcolta volna a masinát. És az egészet még megfejelik a színes fénykibocsátó diódákkal, ami tényleg a tejszínhab a tortán. Szomorú, de ezen a stock fotón még egész jól néz ki ahhoz képest, hogy a valóságban hogyan fest.

Klangwerk Float QA - A debil külső titka

Az über exkluzív, über minőségi és ennek megfelelően über drága hangcuccok gyártására szakosodott svájci Klangwerk úgy határozott, hogy feléleszti a hetvenes évek egyik legendásnak tartott fejhallgatóját a Floatot. Lehet, hogy nem kellett volna.

Állítólag egész jól szól, de a sajnos kifejezetten debil külsőt kölcsönöz a felhasználójának.

Ezzel a külsővel a vicc kategóriát súrolja, pedig állítólag egész szépen szól. Forrás: Origo

Erre az eszközre nyugodtan mondhatjuk, hogy senkinek se áll jól! Az emberi fejet egyszerűen nem erre találták ki. Első pillantásra azt lehet hinni, hogy nagy buzgalmában véletlenül nem is a fejhallgatót vette fel az úr, hanem a dobozát, de nem. Az ott maga a masina. Most képzeljük el, hogy valaki ebben megy ki az utcára....

Még a szomszéd kerületben is hallani lehetne a röhögést.

Ráadásul ez nem is filléres őrület, hiszen 1480 svájci frankot, azaz majdnem 400 000 forintot kell érte leperkálni.

V-MODA Crossfade LP - Már az alapok is rogyadoznak

Vannak olyan esetek, amikor egyszerűen nem jön ki a lépés a legjobb szándék ellenére sem, és a végeredmény valami megmagyarázhatatlan okból nem lesz az igazi, pedig a részletek magukban stimmelnének. Na a V-MODA Crossfade LP nem tartozik ezek közé, hiszen itt már az alapkoncepció is tökéletes tévedés.

Vajon hol találhattak metálpiros kígyót? Forrás: Origo

Kíváncsiak lennénk arra a meetingre, ahol ez a csillogó vérszínű gagyi kígyóbőr utánzat borítás átment. Lehet napfogyatkozás volt, vagy valami ilyesmi, de ettől még tény, hogy ez a cucc egészen sújtóan néz ki. Persze az emberiséget sem kell félteni, hiszen a jelek szerint van igény erre a csodára, egyébként nincs nagyon más magyarázat arra, hogy miért tartanák meg a kínálatban. Le sem merjük írni, hogy mennyibe kerül, na jó, mégis! 150 dollár, azaz 50 000 forint! Hát ez tényleg minden fillért megér.

+ 1
Axent Wear Cat Ear - Már csak a macskafül hiányzott

Az Axent Wear Cat Earre közösségi finanszírozású kampányokon kalapozták össze a pénzt, és úgy tűnik, hogy a nép látott ebben fantáziát. Már magában a világító készülékház is csodálatos, a 21. századi dizájn csúcsa, de a koronát (szó szerint) erre az egészre a világító macskafülek teszik fel. Ezek nem pusztán esztétikai célt szolgálnak, ugyanis hangszórókat rejtenek.

A fülekben hangszórók vannak. Forrás: Origo

Szóval ha valaki nem bírja ki, hogy az épp hallgatott nótát ne ossza meg közvetlen környezetével, akkor ezt mindenki legnagyobb örömére egy gombnyomással megteheti. Az okés, ha egy óvódásnak bejönnek az ilyen motyók, de ezt a felnőtt vagy a felnőttkor küszöbén álló emberek veszik! Világító cicufüllel mászkálnak az utcán, amiből dübörög a zene. Ez már tényleg az Apokalipszis közvetlen előjele lehet. Az ára mondjuk nem vészes, hiszen 79 dollárért (~ 20 000) hazavihető.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!