Indul a Sziget, ezeket ne felejtse otthon senki, aki jó bulit akar

szelfi, Sziget, mobil
Mióta van szelfi, azóta fontos része a Szigeten való bulizásnak.
Vágólapra másolva!
A fesztiválszezon kellős közepén vagyunk, ezért az egyik okostelefon- és táblagép-kiegészítőket gyártó vállalat összegyűjtötte, hogyan segíthetik a mobileszközök a fesztiválozókat a még önfeledtebb szórakozásban.
Vágólapra másolva!

Egy olyan nyári fesztiválon, mint például a Sziget Fesztivál, a mobil nagyon fontos kellék, hiszen szórakozásunk minden pillanatát megoszthatjuk vele olyan emberekkel, akiket ez nem igazán érdekel. De persze emellett vannak valóban fontos előnyei is az okostelefonnak, hiszen például a helyzetünket használó appok segítségével könnyebben összejöhetnek a haverok, vagy a Sziget hivatalos alkalmazásának (iOS, Android) segítségével könnyebben eligazodhatunk a rengeteg előadó, program közt.

Amióta van szelfi, azóta fontos része a Szigeten való bulizásnak. Forrás: Sziget Festival/Mátyás Szöllősi

Ahhoz pedig, hogy a mobil életstílus adta lehetőségeket minden téren maximálisan kihasználhassuk, a legfontosabb a felkészülés, hiszen senki sem akarja, hogy bármi miatt aggódnia kelljen, amikor már ott van az események sodrában. A ZAGG szerint két fő területre érdemes fókuszálni, hogy még tovább fokozhassuk a fesztiválok nyújtotta élményeket, és ne kelljen túl korán távoznunk a buliból.

A védelem nagyon fontos

Ebben a cikkben természetesen a telefon védelméről lesz szó, ugyanis egy kutatás kiderítette, hogy a 35 év alatti okostelefon-tulajdonosok 12 hónapon belül összetörik új készüléküket. És hogy az Egyesült Államokban évente 23 milliárd dollárt költenek okostelefon szervizelésére, amely összegből csak az iPhone készülékek javíttatása 10,7 milliárdot tesz ki.

Az okostelefonok legdrágább alkatrészét, a készülék kijelzőjét érő karcolódás alapból is az egyik leggyakoribb sérüléstípus, de a fesztiválozás nyilvánvalóan fokozott veszélyeknek teszi ki a készüléket. Ennek ellenére az emberek nagyjából fele áldoz valamilyen, az okostelefonok védelmét szolgáló termékre. A kutatást készítő ZAGG sok más mobilkiegészítő mellett kijelzővédő fóliákat is gyárt InvisibleShield márkanév alatt.

Figyelem, csak a kijelzőt védi, ilyen esetekre egy komolyabb tok sem ártana! Forrás: Origo

A katonai felhasználásra minősített, ultrakemény, prémium kategóriás termékek védelmet kínálnak a kijelzőket érő karcolások, repedések és zúzódások ellen, így a felhasználóknak kevésbé kell aggódniuk készülékeik miatt. A repülőgépek gyártása során is használt, nagy ellenálló képességgel rendelkező speciális anyagoknak köszönhetően, használatukkal többszörösére növelhető a kijelző ütésállósága, érdemes utánaolvasni az egyes termékleírásoknak.
Néhány ezer forintos befektetéssel tehát sok kellemetlenségtől megkímélhetjük magunkat és a pénztárcánkat.

Fontos még, hogy hosszú ideig bírjuk

Még mindig a mobilról van szó, ugyanis ha már gondoskodtunk arról, hogy lehetőleg ugyanabban az állapotban vigyük haza a telefont a fesztiválról, ahogy kivittük, a következő probléma, hogy a fotózás és videózás miatt a nagyobb igénybevételnek köszönhetően, a megszokott üzemidő a töredékére csökkenhet.

Egyszerre két telefont is tölthetünk vele, bivalyerős, de nem egy apró darab. Forrás: Origo

Bármennyire is elterjedtek a töltőpontok, senki nem akar egy helyben ácsorogni, amíg mindenki a bulizással van elfoglalva. Sokkal kényelmesebb, ha mindig kéznél van egy hordozható energiaforrás. Szerencsére az utóbbi években egyre olcsóbban, egyre jobb minőségű hordozható töltőket lehet vásárolni. Ezek kicsik, könnyűek, akár egy övtáskában is elférnek, tehát állandóan magunknál tarthatjuk őket, és készüléktől függően általában 3-4 alkalommal újratölthetjük vele a telefonunkat.

Erre a célra mi egy méretes darabot kaptunk kölcsön a ZAGG választékából, mégpedig az Ignition 12-est, ami – mint az a nevéből talán kikövetkeztethető – egy 12 000 mAh kapacitású monstrum.

Ez a darab akár négyszer képes feltölteni egy teljesen lemerült telefont,

így egy extra hosszú Szigetes bulit is ki tud szolgálni, vagy akár kisebb társaságok is használhatják egy este során. A beépített LED fényforrással is rendelkező modell zseblámpaként is használható, ami igen hasznos lehet, amikor a sátrunkhoz próbálunk visszatalálni a sötétben. Emellett kettős USB kimenete (5V / 2.1A és 5V / 1A) van, így egyszerre akár több készüléket is tölthetünk vele. A készüléken elhelyeztek LED-es töltöttségjelzőt is, így mindig látni fogjuk, hogy mennyi energiával számolhatunk a készülék legközelebbi feltöltése előtt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!