A Nokia 3 is megkapja az Android 8.0-t

nokia 3 android okostelefon
Nokia 3
Vágólapra másolva!
Addig is augusztus vége felé válhat elérhetővé rá a 7.1.1-es verzió.
Vágólapra másolva!

Nagyon úgy tűnik, hogy az árkategóriájához képest kiemelkedő terméktámogatásra számíthatnak a Nokia 3 okostelefont vásárlók. A Nokia márkanevet viselő mobilokért felelős HMD Global néhány héttel ezelőtt kezdte meg a telefon forgalmazását, jelenleg a kicsit régebbi Android 7.0 fut rajta, ám a tervek szerint augusztus vége felé elkészülhet az Android 7.1.1-es frissítése.

Nokia 3 Forrás: Nokia

Ez önmagában nem okozott nagy meglepetést, azonban a vállalat termékekért felelős vezetője a Twitteren elárulta, hogy a Nokia 3 következő jelentős szoftverfrissítésével a vásárlók megkapják majd az Android 8.0-t is. A rendszer hivatalosan még el sem készült, egyes hírek szerint a Google ezen a héten véglegesítheti az első stabil verzióját.

Egyelőre nem világos, hogy a Nokia 3 mikor kaphatja majd meg az Android 8.0-t, továbbá Juho Sarvikas‏ specifikusan azt sem erősítette meg, hogy drágább készülékekre jön-e a rendszer. Ettől függetlenül a Nokia 5 és Nokia 6 mobilok tulajdonosainak helyében nem félnénk a buliból való kimaradástól.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!