Szivárgás az Apple-nél, megtudtunk néhány dolgot az iPhone 8-ról

apple iphone 8 dummy unit
Gyári CAD-fájlok alapján készült az Apple iPhone 8 házának bemutatódarabja
Vágólapra másolva!
Furcsa szivárgás útján jutott el hozzánk néhány újdonság az iPhone 8-cal kapcsolatban, melyek ráadásul megerősítenek néhány korábbi pletykát is.
Vágólapra másolva!

A biztonságra paranoiásan ügyelő Apple egyik munkatársa láthatóan elég banális hibát vétett. Feltöltötte ugyanis a készülő HomePod otthoni okoshangszóró firmware-jét, vagyis alapszoftverét egy publikus szerverre, így az rövid ideig bárki számára letölthetővé vált. A szoftver nyilvánvalóan csak belsős terjesztésre szánták, de ha már így alakult, akkor lelkes programozók nekiálltak a szétbontásának, és ebből megtudunk néhány érdekes információt az érkező iPhone 8-ról.

Az első és legfontosabb, hogy most már teljesen biztossá vált, hogy a következő iPhone-nak ilyen lesz a sziluettje:

Forrás: Twitter

Ez szinte pontosan megfelel a korábban már kiszivárgott információknak és CAD-tervrajzoknak, és megerősíti, hogy 2017 divatjának megfelelően az Apple is le akar számolni a kijelző körüli kávákkal, amennyire csak lehetséges. A felső bevágás vélhetően a szenzoroknak, a kamerának és a hangszórónak ad majd helyet, viszont érdekes lesz látni, hogy a mellette található két kis helyre mit jelenít majd meg a telefon rendszere. Gyaníthatóan ide kerülnek majd az olyan dolgok, mint az óra, az akkutöltöttség állapota és hasonlók.

A kép megerősíti, hogy az Apple leszámol a fizikai home gombbal. Ez persze egy virtuálissal még helyettesíthető lehetne, azonban felmerül a kérdés, hogy mi lesz a Touch ID-vel, vagyis az ujjlenyomat-érzékeléssel. Az eddig kikerült információk alapján úgy tudni, az Apple sok gyártóval ellentétben ezt nem akarja a hátlapon elhelyezni, szóval két lehetséges megoldás van. Vagy sikerült valahogy beépíteniük az ujjlenyomat-leolvasót a kijelző alá, vagy valami egészen mást talált ki a cég. A firmware-ből kibányászott adatok alapján az utóbbiról lehet szó: az ujjlenyomatot teljesen leválthatja egy infra-alapú arcletapogatós rendszer, így onnantól kezdve csak rá kell majd néznünk a telefonra annak feloldásához, vagy a vásárlások megerősítéséhez.

Kiderült továbbá, hogy az iPhone 8 kamerája is komoly fejlődésen esik át. A készülék képessé válik 4K-s videó rögzítésére 60fps-sel, míg a jelenlegi iPhone 7 Plus ezt csak 30fps-sel tudja. Ezen kívül bekerül egy mélységérzékelő, ami a kevert valósághoz (AR) szükséges, illetve érkezhet egy SmartCam nevű fejlesztés a szoftverbe, ami a fotózott jelenet alapján automatikusan hangolja a kamera beállításait.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!