Oroszország is betiltotta a jóváhagyatlan VPN-eket

protonvpn
Hétköznapi anonim netezésre a ProtonVPN ingyenes verziója is megfelelhet
Vágólapra másolva!
A keresőmotorok találataiból is el kell tüntetni az államilag blokkolt webhelyeket.
Vágólapra másolva!

Folytatja az illegálisnak ítélt internetes tartalmak elleni hadjáratát az orosz kormány. A Reuters beszámolója alapján Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a parlament alsóháza által döntő többséggel (két hiányzó képviselő mellett 373 igen és 2 nem arányban) megszavazott törvényt, amely megakadályozná a távközlési hatóság által letiltott webhelyekhez való hozzáférés kikerülését. A feketelistára tipikusan szerzői jogsértés miatt kerülnek fel a portálok, nagyrészt kalózoldalak találhatóak rajta.

A kép csak illusztráció Forrás: ProtonVPN

A 2017. november 1-jén hatályba lépő törvény előírja az országban letiltott webhelyek elérését lehetővé tevő szolgáltatások számára, hogy a netszolgáltatók mellett ők maguk is tiltsák le a feketelistára vett portálok látogatását.

Az elmélet szerint így többek közt VPN segítségével sem lehet majd elérni a feketelistán lévő webhelyeket.

Amennyiben az érintett netes szolgáltatások nem felelnek meg a törvénynek, akkor ők maguk is a tiltólistára kerülhetnek. Nem világos, hogy a Tor-hálózattal mi fog történni az országban, hiszen annak nincs tényleges tulajdonosa, akit fel lehetne szólítani a jogsértő magatartás megszüntetésére.

A keresőcégeknek is komoly kellemetlenséget jelent a törvény, ugyanis az életbe lépésétől kezdődően kénytelenek lesznek teljesen kigyomlálni a hivatalos feketelistán lévő webhelyeket a keresési találataikból. Ha ez nem történik meg, akkor törvényszegésenként bő 3 millió forintnak megfelelő bírságot kaphatnak.

Az elmúlt hónapokban Kína is lecsapott a VPN-ekre, már csak államilag jóváhagyott szolgáltatások működhetnek az országban. Mint arról ma beszámoltunk, a múlt hét végén az Apple kitiltotta a kínai App Store-ból a népszerű VPN-alkalmazásokat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!