Nem lett fair vége a fair telefonnak

fairphone 1 okostelefon
Fairphone 1
Vágólapra másolva!
Már pótalkatrészeket sem képes biztosítani hozzá a gyártója.
Vágólapra másolva!

Rendkívül bonyolult és tőkeigényes betörni az okostelefonok piacára, ám ettől függetlenül rendszeresen akadnak olyan kis cégek, amelyek megpróbálkoznak a lehetetlennek tűnő feladattal. Ilyen a holland Fairphone is, a vállalat még 2013 decemberében dobta piacra az első okostelefonját.

Fairphone 1 Forrás: Fairphone

A Fairphone 1 mobil esetében a gyártó nagy hangsúlyt fektetett a javíthatóságra, az alkatrészeit megpróbálta minél nagyobb arányban újrahasznosított és konfliktusmentes anyagokból készíteni, továbbá ügyelt a gyártópartnerénél lévő munkakörülményekre. A készülék mögött nem állt milliárdos multicég, így klasszikus módon agyonreklámozni nem sikerült, és a mobilszolgáltatók kínálatába sem jutott el. Összesen 60 ezer darab fogyott a mobilból.

Most igen kellemetlen hírt kaptak a továbbra is a Fairphone 1-et használók: a gyártó kifutott a pénzből, és nem képes többé pótalkatrészeket, többek közt még akkumulátort sem biztosítani a mobilhoz. Ezen felül a 2015-ben bejelentett Android 4.4 (!) szoftverfrissítést sem kapják meg a tulajok, marad az Android 4.2.2 rendszeren a telefon.

Szerencsére még nem fellegzett be teljesen a cégnek, a 2015 decemberében piacra dobott, sokkal komolyabb hardverekkel szerelt Fairphone 2-t továbbra is képes támogatni. Ezen felül ha minden jól megy, akkor jövőre egy harmadik telefonnal is előállhat a Fairphone.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!