Úton a siltes sapkába épített hangszóró

atari speakerhat bluetooth hangszóró
Atari Speakerhat
Vágólapra másolva!
Ennél menőbb dolgot ki sem lehetett volna találni... a 80-as években.
Vágólapra másolva!

A héten már egyszer szó esett az otthoni játékkonzolokat életre hívott Atariról, a vállalat ugyanis leleplezte az új Ataribox konzoljának várható kinézetét. Ezzel nem ért véget a móka erre a hétre, nagy meglepetésre pénteken kiderült, hogy a viselhető eszközök piacára is betörne a cég.

Atari Speakerhat Forrás: Atari

No de mivel? Okosórával, fitneszkarkötővel? Nem, ennél sokkal eredetibb terméket találtak ki az illetékesek: egy beépített sztereó hangszórópárt tartalmazó siltes sapkával.

Érzésünk szerint a Speakerhat lett volna a legmenőbb dolog a 80-as években, de persze megvan rá az esély, hogy manapság is sikeressé válhat.

A partiarcok és cyberpunk-hívők imádhatják, üzleti szempontból nem feltétlenül butaság ez az elképzelés.

A Speakerhatet az Atari helyett valójában az Audiowear tervezte, sejthetően Bluetooth segítségével párosítható össze az okostelefonokkal és táblagépekkel.

Mikrofon is került sapkába, így akár telefonhívások is folytathatóak a segítségével.

További érdekesség, hogy a „Multiplayer Mode" funkcióval szinkronizálhatóak az egymás hatótávolságában lévő Speakerhatek, átjátszható az egyikről a másikra az éppen hallgatott zene, így szimultán több sapkából is szólhat ugyanaz a nóta.

Egyelőre nem világos, hogy mikor és mennyiért kerülhet piacra az Atari Speakerhat, azonban az ősszel biztosan lesz majd a termékből egy limitált kiadású BLADE RUNNER 2049 kiadás.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!