[Frissítve] Kiszúrt a budget játékos PC-t építeni kívánókkal az Intel

intel pentium g4560 cpu processzor hyper-threading kaby lake
Intel Pentium G4560
Vágólapra másolva!
Az egész nyáron szinte lehetetlen lehet beszerezni a Pentium G4560-at.
Vágólapra másolva!

Frissítés: az Intel állítása szerint pusztán a piaci kereslet erősödése felelős a készlethiányokért.

A jelek szerint az ág is húzza a kevésbé vastag pénztárcával megáldott játékosokat. A középkategóriás gamer számítógépet építeni kívánók a kriptobányászok miatt talán még hónapokig nem lesznek képesek videokártyát vásárolni, most pedig a budget gamer PC-t összerakni kívánók maradhatnak átmenetileg egy kulcsfontosságú komponens nélkül.

Intel Pentium G4560 Forrás: Computerbase.de

A Hardware.fr (via TechPowerUp) ellátóláncbeli forrásra hivatkozva azt írja, hogy az egész nyáron közel lehetetlen lesz beszerezni az idei év elején piacra dobott Intel Pentium G4560 processzort.

A termék abszolút zseniális: ugyan csak kétmagos, de támogatja a Hyper-Threadinget (négy processzormag látszik a Feladatkezelőben, ebből kettő tényleges, kettő virtuális), és eddig olyan bruttó 18-19 ezer forintba került. Játékokban körülbelül azonos teljesítményű az Intel Core i3-6100-zal, és csak egy picivel lassabb a Core i3-7100-nál.

Miközben említett Intel Core i3 modellek körülbelül kétszer annyiba kerülnek.

A francia lap forrása nem tudta megmondani, hogy miért lesz hiánycikk a processzor, azonban rendkívül erős a gyanú, hogy a gyártás visszavételével az Intel mesterségesen próbálja felsrófolni a viszonteladóknál a termék árát. A brutálisan jó ár-érték arányának köszönhetően a Pentium G4560 állítólag tönkretette a Core i3 processzorok eladásait.

Az Intel erre válaszul a Core i3 árának csökkentése helyett a Pentium árának megemelésével kívánja orvosolni a helyzetet, próbálja jobb vételként feltüntetni a minimálisan erősebb, de sokkal drágább termékeit.

Az év elején az Intel alaposan meglepte a piacot fantasztikus Pentium G4560-nal, hiszen a teljesítményét elnézve nem volt világos, hogy mégis mi volt vele az Intel terve. A legvalószínűbb magyarázat, hogy a vállalat annyira félt a néhány hét múlva piacra kerülő AMD Ryzen 3 processzoroktól, hogy dobott egy kisebb atombombát a budget szegmensbe, ezzel garantálva a belépőkategóriában való versenyképességét.

Viszont mostanra szinte biztosra vehető, hogy az AMD legolcsóbb Ryzen 3 processzora árban körülbelül a Core i3-7100 ellenfele lesz, így pusztán üzleti szempontból gigantikus baklövésnek bizonyult a Pentiun G4560.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!