Tombol az AR-láz! Kevert valóságot használó cipő, egyetemi felvételi

Vágólapra másolva!
Erre is lehet használni a kevert valóságot, habár nem sok értelme van. Egy kínai egyetem viszont jobban átgondolt AR megoldással jelentkezett.
Vágólapra másolva!

A japán cipőgyár Onitsuka Tiger összeállt az Anrealage divatcéggel annak érdekében, hogy valami olyat csináljanak amit (legalábbis tudomásunk szerint) még nem csinált senki: létrehozzák az első AR-es, vagyis kevert valóságos cipőt. A koncepció a fejükben valószínűleg nagyon jól hangzott, mert egy igen-igen látványos előzetest készítettek hozzá:

A valóságban sajnos már nem ennyire varázslatos a dolog. Annyi történik ugyanis, hogy az Anrealage által készített AR-es alkalmazással rá kell néznünk újdonsült lábbelinkre, amin a logó hirtelen kiemelkedik, és egy zene kezd el szólni a háttérben.

És ennyi az egész. Ráadásul az első beszámolók szerint ez az egész kizárólag a bal lábunkra nézve működik, és ott sem valami megbízhatóan, elég sokat kell vele próbálkozni, hogy megszülessen a kívánt végeredmény.

A cipőgyárak már egy ideje szemeznek egyébként a kevert valóságos technológiákkal, ám azt valószínűleg ennél hasznosabb és érdekesebb dolgokra fogják használni. A NIKE például ezzel szeretné majd segíteni a vásárlókat a limitált kiadású termékeik megvételében.

Egy kínai egyetem ennél értelmesebben használta az AR-t

A kínai Northwestern Polytechnical University (NPU) a kevert valósággal turbózta fel a felvételi leveleket. Miután a diákok kézhez kapták és túlestek az első örömön, hogy márpedig tényleg felvették őket, észrevettek a levélen egy QR-kódot.

Ezt a népszerű kínai csevegőprogram, a WeChat segítségével beszkennelték, ami aztán arra kérte őket, hogy töltsék le az egyetem AR-es alkalmazását. Ezt követően a programmal a levélre nézve megjelenik az egyetem háromdimenziós modellje, valamint egy rakás információ az intézmény történetéből.

Az egyetem szerint ezzel az volt a cél, hogy megmutassák a felvett diákoknak: itt tényleg a csúcstechnológiával lesz dolguk.

Forrás: Oriental Network / Weibo

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!