Így nézett ki az elkaszált Nokia Mercury tablet

nokia mercury tablet táblagép windows 8.1 prototípus
Nokia Mercury
Vágólapra másolva!
Teljes értékű Windows 8.1 futott a kisebb méretű eszközön.
Vágólapra másolva!

Nagyon felébredtek az elmúlt egy hétben a prototípus eszközökről információkkal rendelkezők: elsőként az Apple iPhone két nagyon korai prototípusáról érkezett kép, majd az elkaszált Microsoft Surface Mini táblagépről is lehullt a lepel, most pedig a szintén a bejelentése előtt kikukázott Nokia Mercury tabletről kerültek elő fotók.

Nokia Mercury Forrás: WindowsBlogItalia

A Nokia Mercury pontos specifikációi sajnos nem ismertek, de néhány adatot azért tudunk mondani. A gépbe 7 hüvelykes érintőkijelző, négymagos Intel Atom Z3795 processzor, és modelltől függően 1 GB vagy 2 GB memória került. A burkolatán microSD és SIM foglalatok helyei is láthatóak. Márkajelzés nincs a képeken látható eszközön, de ez nem szokatlan a Nokiától származó prototípusok esetében.

Nokia Mercury Forrás: WindowsBlogItalia

Ami igazán érdekes, hogy a már említett Microsoft Surface Minitől, továbbá a Nokia piacra került Lumia 2020 tabletétől eltérően

a Mercury teljes értékű Windows 8.1 rendszert használt,

nem pedig a kizárólag modern appok futtatására képes Windows RT-t.

Sajnos nem tudni, hogy a döntéshozók miért kukázták ki 2014-ben a Nokia Mercury-t. Annyi biztos, hogy a Microsoft a kérdéses évben vásárolta meg a Nokia mobilos üzletágát, ennek talán lehetett valami köze a lépéshez.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!