Nem kell mobilt tenni a Samsung következő VR-headsetébe

samsung exynos vr virtuális valóság headset
Nem kell telefont dokkolni a Samsung Exynos VR headsetbe
Vágólapra másolva!
A tekintet követése mellett az arckifejezések felismerésére is képes az eszköz.
Vágólapra másolva!

A jelek szerint a Samsung szeretné ha nem is olcsóbbá, de legalább praktikusabbá tenni VR-fogyasztásra kitalált termékkínálatát, így egy teljesen önállóan működni képes headseten dolgozik.

Nem kell telefont dokkolni a Samsung Exynos VR headsetbe Forrás: K-ICT Born2Global Centre

A gyártó formálisan még nem jelentette be a jelenleg Samsung Exynos VR névre hallgató kütyüt, valójában a Visual Camp nevű cég kezdte el mutogatni, amely a viselő tekintetének követésére kitalált rendszert fejlesztette hozzá. A tekintetkövetés részben a VR-os alkalmazások futtatási sebességének növelése miatt fontos: lehetővé teszi, hogy a viselő tekintetének fókuszpontján kívül lévő grafikát a szokásosnál alacsonyabb felbontásban renderelje a headset, ezzel ugyanis rengeteg értékes erőforrást lehet megtakarítani.

Mint említettük, a Samsung következő generációs headsete teljesen önműködő, a jelenlegi Gear VR-ral ellentétben nem szükséges telefont csatlakoztatni hozzá a működéséhez, gyakorlatilag beépítve tartalmazza a mobilt. A belsejében többek közt hatmagos Exynos processzor, ARM Mali G71 MP20 grafikus alrendszer, továbbá két WQHD+ felbontású, 90 hertzes képfrissítésre képes kijelző található.

A tekintetkövetés mellett a Samsung Exynos VR a kézfejek pozíciójának követésére, továbbá az arckifejezések felismerésére is képes.

Egyelőre nem világos, hogy mikor és mennyiért kerülhet majd piacra a headset.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!