Javította az újabb processzorainak hibáját az Intel

Hannover, 2017. március 20. Az Intel amerikai cég standja a hannoveri CeBIT-en 2017. március 20-án. A világ egyik legnagyobb számítástechnikai és távközlési szakvásárán ebben az évben 70 ország több mint 3000 cége mutatja be termékeit, a partnerország pedig Japán. (MTI/EPA/Focke Strangmann)
Vágólapra másolva!
Az alaplapi BIOS frissítése után már biztosan nem fog rosszalkodni a Hyper-Threading.
Vágólapra másolva!

A múlt héten a Debian projekt egyik közreműködőjének jóvoltából kiderült, hogy az Intel tavalyi Skylake és idei Kaby Lake processzoraiban rosszul működik a CPU feldolgozási hatékonyságát virtuális magok bevetésével növelő Hyper-Threading technológia.

Forrás: MTI/EPA/Focke Strangmann

A beszámoló alapján bizonyos körülmények között a Hyper-Threadinget támogató processzorokon összeomolhatnak a futó alkalmazások, ez a puszta kellemetlenség mellett akár adatvesztéshez is vezethet. Az Intel most tisztázta a helyzetet, a hivatalos állásfoglalás szerint a problémát már áprilisban sikerült szoftveresen megoldani.

A tájékoztatás alapján az érintett processzorokkal rendelkezőknek a problémák elkerüléséhez frissíteniük kell a PC-jük alaplapjának vezérlőszoftverét (BIOS) a legújabb verzióra. Ennek a mikéntjéről asztali PC esetében az alaplap, míg notebook esetében az adott modell terméktámogatási oldalán találhatnak információkat az érdeklődők. Érdemes tudni, hogy a BIOS frissítése során alapértelmezettre állnak vissza a BIOS beállításai, így újból konfigurálni kell a vezérlőszoftvert.

A CPU-Z programmal könnyen megállapíthatjuk, hogy érintett-e a processzorunk. Extra tipp: a Mainboard fülön az alaplapunk pontos típusára is fényt deríthetünk. Forrás: Origo

Aki nem szeretné maga elvégezni a műveletet, az megpróbálhat segítséget kérni a számítógépének gyártójától, vagy beviheti a PC-jét bármelyik informatikai kereskedésbe; pár ezer forintért biztosan hajlandóak elvégezni a BIOS frissítését és beállítását.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miként állapíthatjuk meg a PC-nk érintettségét. Relatíve egyszerűen, csak töltsük le az ingyenes CPU-Z alkalmazást (a ZIP változatot ajánljuk), majd indítsuk el.

A processzorunk akkor érintett, ha

  • a „Code Name" után „Skylake" vagy „Kaby Lake" felirat olvasható, ÉS
  • a fül jobb alsó részén a „Threads" után lévő szám a duplája a „Cores" után lévő számnak.

Az illusztrációs képen lévő processzor esetében nem muszáj frissíteni az alaplapi BIOS-t. A kérdéses CPU ugyan Skylake architektúrás, de nem támogatja a Hyper-Threadinget, ami abból látszik, hogy egyenlőek a Cores és a Threads utáni számok.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!