Fotón a legelső iPhone két prototípusa

apple iphone prototípus
Az első Apple iPhone két korai prototípusa
Vágólapra másolva!
Az Apple egyik volt munkatársa leplezte le az eszközöket.
Vágólapra másolva!

A héten ünnepelte a tizedik születésnapját az első Apple iPhone, ennek alkalmából mi is hosszabb cikkben emlékeztünk meg az egész mobilipart megváltoztatott eszközről. A jubileum alkalmából igazi csemegével rukkolt elő az Apple egyik volt alkalmazottja, a Twitterén nyilvánosságra hozott egy fotót a készülék két korai prototípusáról.

Az első Apple iPhone két korai prototípusa Forrás: Ken Kocienda / Twitter

Ken Kocienda az iPhone operációs rendszerének szoftveres billentyűzetén dolgozott, a fenti képen látható prototípusokat használta a munkája során. A cégen belül „Wallabies" néven hivatkoztak a prototípusokra, de azt sajnos Kocienda sem tudja, hogy miért lett ez a kódnevük. A kettő közül a baloldali fehér modell a régebbi, még előlapi gombja sem volt, noha a helye már látható a burkolaton. Szürkébe már került működőképes Home gomb.

Kocienda már nem dolgozik az Apple-nél, a távozásakor pedig a gyűjtők valószínűleg nagy bánatára leadta az éveken keresztül a fiókjában lapult prototípusokat; nincsenek nála a fotón látható eszközök.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!