Betiltaná a szoftveres hátsó kapukat az Európai Parlament

titkosítás
Secure website.
Vágólapra másolva!
Ezen felül kötelezővé tenné a végponttól végpontig tartó adattitkosítást is.
Vágólapra másolva!

Világszerte jelentős érdekellentétek feszülnek a digitális nyomozásokat folytató hatóságok és az állampolgárok között: az előbbiek minden digitális kommunikációhoz szeretnének könnyedén hozzáférni, míg az utóbbiak pedig szeretnék megőrizni a magánszférájukat.

Forrás: AFP

Az Európai Parlament többek közt polgári jogokért felelős munkacsoportja az állampolgárok mellé állt az ügyben. A nemrég nyilvánosságra hozott piszkozatában (via Engadget) egy az egyben betiltaná a hátsó kapuk beépítését a szoftverekbe, továbbá kötelezővé tenné a távközlési szolgáltatást nyújtó netes vállakozások számára a végponttól végpontig történő adattitkosítás használatát. A javaslatok jelentős mértékben növelhetnék az uniós állampolgárok digitális adatbiztonságát.

Egyelőre csak a Parlament által jóváhagyott piszkozatról van szó, a megfogalmazott javaslatok törvénnyé válásához még az Európai Tanácsnak is rá kell bólintania az anyagra. Könnyen elképzelhető, hogy a javaslatok számos módon fel lesznek puhítva az elkövetkező hónapokban, garantáltan erős lesz a tervezet ellenlobbija.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!