Podcast szabadított ki 13 év után egy ártatlanul elítélt svéd férfit

Anton Berg és Kaj Linna
Anton Berg (balra) és Kaj Linna (jobbra)
Vágólapra másolva!
A korábbi vallomásával inkonzisztens nyilatkozatot adott a koronatanú.
Vágólapra másolva!

Az élet tele van váratlan fordulatokkal, ezt Kaj Linna igencsak durva tapasztalatokkal képes alátámasztani, írja a BBC. A jelenleg 55 éves svéd férfit 2006-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték egy 2004 végén elkövetett rablógyilkosságért, igazságügyi bizonyítékok nélkül, csupán a koronatanú vallomására támaszkodva.

Anton Berg (balra) és Kaj Linna (jobbra) Forrás: Acast

Kaj Linna mindig is tagadta a bűnösségét, azonban a fellebbezési kísérletei bő egy évtizedig eredménytelennek bizonyultak, az ügyében 2015 májusában áttörés történt. A Spar bűnügyi podcast házigazdái mélyrehatóan foglalkoztak az esetével, sikerült számos interjút készíteniük az ügyben valamilyen módon érintett személyekkel, köztük a koronatanúval is.

Anton Berg és Martin Johnson komoly meglepetésére a Linna elítélésben kulcsszerepet játszott illető jelentősen máshogy emlékezett az eseményekre, mint az eredeti tárgyalás idején.

A hangfelvételek eljutottak Linna ügyvédjéhez, aki a podcast epizódjait bizonyítékként csatolva elérte az ügy újratárgyalását. Idén májusban Linnát szabadlábra helyezték, 2017. június 15-én pedig hivatalosan is ártatlannak nyilvánította az ügyében eljáró bíró.

Félelmetes belegondolni, hogy valakit ártatlanul elítélhetnek egy rablógyilkosságért, az pedig abszurd, hogy 13 év börtönben való sínylődés után pont egy internetes podcasttel sikerül kiszabadítani.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!