A böngészőháborúnak vége, a Chrome nyert

Vágólapra másolva!
A Google böngészője ma már messze egyeduralkodó a legtöbb platformon. És habár mindez hatalmas győzelem a vállalatnak, a böngészők jelentősége valójában egyre csökken.
Vágólapra másolva!

A webes böngészők egykor olyan jellegű hitviták kibontakozására adtak okot, amilyenek manapság mondjuk az iPhone és Android, vagy a PlayStation és az Xbox rajongói között törnek ki időnként. A Netscape, az Opera, a Mozilla, a Firefox és az Internet Explorer tábora rendszeresen próbálta győzködni egymást, hogy az általuk favorizált böngésző éppen jobb, és tulajdonképpen csak abban értettek egyet, hogy az Internet Explorert mindenki egyformán utálta.

Mára messze a Google Chrome vált a legnépszerűbb böngészővé. Forrás: Browser-Forensics

Csak egy maradhat?

Ezek a vadnyugati idők azonban elmúltak, a piac letisztult. Annyira, hogy Andreas Gal, a Mozilla egykori technológiai igazgatója világított rá arra, hogy a böngészők háborújának vége, és azt elég egyertelműen megnyerte a Chrome.

A különböző PC-s böngészők piaci részesedésének alakulása. Forrás: Andreas Gal

Ahogy a StarCounter által készített felmérésből összerakott fenti diagramon is látszik, az utóbbi években a Chrome részesedése meredeken emelkedett az asztali számítógépek piacán, míg minden más, még alternatívának tekinthető kihívó közeledik a mindössze néhány százalékos felhasználói bázishoz. Az egészben persze kivételt jelent az Apple Mac-gépein használt Safari, ami stabilan tartja a maga kis részesedését.

Mindez pedig ördögi körhöz vezet: a webfejlesztők nem tesztelik le termékeiket a nagyon alacsony részesedéssel bíró böngészőkön, így a felhasználó adott esetben rosszul működő oldalakkal találkozik, ami miatt elpártol az adott böngészőtől, aminek így tovább csökken a piaci részesedése.

Ennek ellenére azonban a Mozilla nem adja fel. Habár néhány éve már ismét visszahelyezték a fókuszt az asztali számítógépekre, ez igazából a késve érkezett operációs rendszer, a Firefox OS képében nyilvánult meg. Ez azonban sosem vált igazán népszerűvé, a Google itt is sokkal ügyesebben nyomta a saját termékét, a Chrome OS-t.

Teljes erővel tér vissza a Firefox

De a Mozilla még mindig próbálkozik, és ezúttal ismét magát a Firefox böngészőt hoznák vissza a köztudatba, mint a Chrome egyetlen, valódi ellenfelét. Eric Petitt, a Firefox vezető marketingese is elismerte, hogy a Chrome-ot nem lehet már megverni, de nem is erre érdemes koncentrálni - ő maga is használja a Google böngészőjét a mindennapjaiban. Szerinte a Firefoxnak inkább azt kell hangsúlyoznia, hogy a Chrome mellett lehet érdemes esélyt adni a Firefoxnak, alapvetően két dolog miatt:

  • Nem egészséges, hogy a hirdetési piacban utazó, a felhasználók adait gyűjtő Google teljes egyeduralmat kapjon a PC-s webböngészés felett. (Ez egyébként az átlagfelhasználót alapvetően nem annyira érdekli).
  • A Chrome még csak nem is a legjobb program. (Ez viszont igen).

Nagy kihívás lesz a Firefoxnak megváltoztatnia a fejekben élő képet, azonban Petitt szerint a cég új fókuszának köszönhetően a böngésző rendkívül nagy ütemben fejlődik, és nem csupán sokkal jobb, mint három éve volt, de még az utóbbi egy évben is nagy előrelépéseket tudtak elérni. A vállalat a következő öt pontban látja a Firefox előnyét a Chrome-hoz képest, és ezeket igyekszik majd kommunikálni a felhasználók felé:

  • Gyorsabb és kevesebb memóriát zabál, miközben a Chrome egyre csak hízik és lassabb lesz.
  • A Firefox független, célja a felhasználók segítése, nem pedig az, hogy mindenképp a saját ökoszisztémáján belül tartsa őket.
  • Jobban odafigyel a felhasználó adataira és a titkosításra.
  • A Firefoxot nem a világ legnagyobb hirdetési cége készítette.
  • Hanem egy non-profit alapítvány, aminek a célja az internet egészségének megőrzése, melynek része, hogy a nagyvállalatokat kicsit kordában tartsa.

Számít ez még egyáltalán?

Habár mindez dicséretes, Andreas Gal szerint a helyzet az, hogy nagyon nem fog számítani. A böngészők már nem érdekes termékek, és mindegyik elég jól működik ahhoz, hogy ne érdekelje a felhasználókat. Egy kicsit kevesebb memóriafogyasztás, vagy egy-két extra dolog miatt nem fognak elpártolni a Chrome mellől.

De még ennél is fontosabb, hogy a mobilos platformok megjelenése és kirobbanó népszerűsége teljesen megkavarta a korábbi helyzetet. A mobilos platformokat is beleértve a böngészők piaci részesedése a következőképpen alakult az utóbbi években:

Az egyes böngészők részesédésnek alakulása minden platformot (így a mobilokat is) beleértve. Forrás: Andreas Gal

Ez alapvetően nagyon jól mutatja az okostelefonok kétpólusúvá válását is: a messze legnépszerűbb Android miatt a Chrome így is egyeduralkodó, míg a Safari részesedése az iPhone-ok eladásainak növekedésével együtt gyarapodik. Minden más pedig gyakorlatilag vagy eltűnt, vagy hamarosan el fog tűnni a piacról.

A mobilos platformokon láthatóan egyáltalán nem érdeklik a felhasználókat a külsős fejlesztőktől érkező böngészők, megelégszenek azzal, amit alapból kaptak a telefonhoz. És nincs is nagyon okuk elégedetlenkedni, a böngészőből való tartalomfogyasztás ugyanis egyre inkább visszaszorulóban van az alkalmazások mellett, és ha valamit mégis böngészőből fogyasztunk, azt a tartalmat jó eséllyel egy másik alkalmazásból, mondjuk, a Facebookból nyitottuk meg.

A helyzet tehát az, hogy habár a Google megnyerte a böngészők háborúját, a webet még nem, az ugyanis folyamatosan átalakulóban van. Így már sem a háború, sem a győzelem ténye nem olyan fontos.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!