Netflix sorozat lesz a Witcherből

witcher 3 mágia
Vágólapra másolva!
Újabb videójáték kerül feldolgozásra, méghozzá nem más, mint a Witcher széria, mely szinte minden megjelenés után díjak százait zsebelte be, ám azt már kevesebben tudják, hogy mi is rejlik a videójáték születése mögött...
Vágólapra másolva!

Andrzej Sapkowski, a lengyel származású író összesen nyolc darab Witcher regényt írt pályafutása során, melyek később a széria alappilléreként szolgáltak. Ő áll minden megteremtése mögött, amit a játékokban láthattunk. Munkásságai számos díjat érdemeltek ki hazájában, ahol úgy emlegetik, mint a „lengyel Tolkien".

Érdekesség, hogy az író egyáltalán nem rajong a videojátékokért, sőt, ki nem állhatja őket.

Amikor a CD Projekt megkereste őt azzal az ötlettel, hogy játékot csinálnának a könyveiből, rábólintott, de nem érdekelte igazán. Nem jósolt nagy jövőt a dolognak, és nem is vett részt a munkálatokban. Egyszer sem látogatta meg a fejlesztőket, hogy haladnak a játékkal, és ők sem kérték ki a véleményét.

A Netflix készíti a sorozatot a népszerű játékból. Forrás: Cd Projekt

A Witcher széria viszont óriásit tarolt a piacon, berobbant a köztudatba és elképesztő rajongó tábora született. Mindezen sikerek egyikéből sem részesült Sapkowski. Nem hogy pénzt nem látott az ő általa megalkotott világban játszódó videojátékok nyereségéből, de mint író sem öregedett a hírneve. Lengyelországban ő volt az etalon, a nagy író, de a globális színtéren már egész más volt a helyzet. A CD Projekt sikerei következtében újranyomtatottak Sapkowski könyveit, de a borítón már a videójáték szereplői voltak láthatóak, és szinte mindenkinek az jött le, hogy a lengyel író írt könyvet a videójáték alapján, miközben ez pont fordítva történt.

Most új esély ragyog fel Sapkowski előtt, hisz a készülődő sorozat elsősorban az ő műveiből fog dolgozni s ihletet meríteni, semmint a videójáték szériából. Az író ezúttal szerves része lesz a sorozatkészítésnek, mint kreatív tanácsadó, és olyan emberekkel fog együtt dolgozni, mint a Térség sorozat producerei, Sean Daniel és Jason Brown. Sapkowski sokkal lelkesebbnek bizonyul, mint a videójáték fejlesztésnél.

A képi világ megalkotása érdekes kihívás elé állítja majd a készítőket. Forrás: Origo

Pillanatnyilag nincs meghatározva, melyik könyv kerül feldolgozásra, nincs megjelenési dátum, se casting információ sem, de abban biztosak lehetünk, hogy ezúttal nem fog elveszni Sapkowski írása a forgatás során. A Netflix stúdiója és a Térség sorozat producerei mellett részt vesz a lengyel Platige Image produkciós és vizuális effekteket készítő stúdiója, illetve a szintén lengyel származású Tomas Baginsk, akié mindhárom Witcher videójáték előzetesének érdeme. A lengyel származású animátor és filmkészítő különösen nagy becsben tartja Sapkowski regényeit.

A sorozat készítése pont időszerű, most, hogy a Trónok Harca hamarosan kifut az utolsó évaddal (bár egyes hírek szerint már készül az utolsó utáni is). Az új Witcher képes betölteni a hátrahagyott űrt mindazon nézők lelkében, akik sötét fantáziavilágra szomjaznak. Sapkowski egyéni történetmesélési stílusa és a Netflix részletekre való figyelmessége pedig megadhatja azt a pluszt, ami felejthetetlenné és sikeressé teszi az új sorozatot.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!