Jönnek az állásajánlatok a Google keresőbe

interjú állás munka keresés önéletrajz aggodalom "Ambiciózus anyuka munkába állna" - szülés után a munkaerőpiacon család
A hazai munkaerő pic nem túl rugalmas, így nem sok jóval kecsegtet a gyerekes anyukák számára
Vágólapra másolva!
Klasszikus álláskereső portál indítását egyelőre nem tervezi a vállalat.
Vágólapra másolva!

Pár héttel ezelőtt elérhetővé vált a Google saját álláskereső szolgáltatásának bejelentkezési oldala, röviddel később pedig a cég szűkszavúan elismerte, hogy tényleg be kíván törni álláskeresős piacra. A részletek most váltak hivatalossá a Google I/O konferencián, a szolgáltatás pár héten belül, elsőként az Egyesült Államokban.

Értesítéseket is kérhetőek lesznek a Google for Jobs szolgáltatásban Forrás: Google

A Google for Jobs nem klasszikus álláskereső portál lesz, a konkrét hirdetéseket már meglévő álláshirdető és közösségi oldalakról fogja behúzni az adatbázisába. Az ötlet, hogy a munkát keresők közvetlenül a Google felületén láthassanak földrajzilag megfelelő, és az egyéb kritériumaikba beleférő álláshirdetéseket. Néhány előzetes beállítás után egyszerűen csak rá kell majd keresniük a kívánt állásra (például „bolti eladó munka"), és máris megjelennek majd a rendszerben tárolt, számukra megfelelőnek tűnő ajánlatok.

A szolgáltatás nem fogja leváltani a klasszikus álláskereső portálokat, a Google nem is kíván versenyezni azokkal, egyszerűen csak egy újabb hasznos funkcióval kívánja bővíteni a keresőmotorjának repertoárját. Egyelőre nem világos, hogy Magyarországon mikor válhat elérhetővé a Google for Jobs.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!