Hasznos újdonságokat kap a következő Android

android o logó
Vágólapra másolva!
Elérhető lesz belőle egy olcsó mobilokon jobban futó kiadás is.
Vágólapra másolva!

A Google bejelentette a következő, várhatóan a nyár végén elkészülő Android fő újdonságait. Verziószáma még nincs a rendszernek, egyelőre csak Android O kódnéven hivatkozik rá a vállalat. A bétája már telepíthető a Google néhány saját márkás eszközére (Nexus 6P, Nexus 5X, Pixel, Pixel XL, Nexus Player, Pixel C), azonban a tesztelését csak a mobilguruknak ajánlják a fejlesztők.

Forrás: Google

Az Android O fejlesztése során három területre fókuszált a Google: a korábban már taglalt könnyebb frissíthetőségre, a kisebb-nagyobb kényelmi funkciókra, továbbá a teljesítménybeli optimalizációkra.

Ezen túlmenően megtudtuk, hogy az Android O-tól kezdődően elérhető lesz egy különleges kiadás az operációs rendszerből, a különálló Android Go verziót specifikusan a belépőkategóriás mobilokra és táblagépekre szánja a cég. Ez a normál Androidhoz képes simábban fut majd a gyengébb processzorokon, kevesebb memóriát és tárhelyet igényel majd. A speciális változatot olyan mobilokra szánja a cég, amelyek 512 MB – 1 GB memóriával rendelkeznek.

Android O: okos szövegkijelölés, értesítési pöttyök, kép a képben funkció Forrás: Google

Az Android O teljesítménybeli optimalizációiról egyelőre nem beszélt részletesen a Google, csak általánosságokat tudtunk meg. A tájékoztatás alapján a rendszer számos új eljárással próbálja csökkenteni az alkalmazások háttérbeli tevékenységeit, ezzel növelve az akkus üzemidőt, továbbá az előtérben futtatott programok teljesítményét. A telefonok gyorsabban kapcsolhatnak be, az Android O-val a felére csökkenhet a bootolási idő. Végül említésre került még a Google Play Protect nevű szolgáltatás is, amely egyelőre tisztázatlan módszerekkel az Android biztonságát hivatott erősíteni.

Végül nézzük a látványos, funkcionális újdonságokat!

  • A Picture in Picture funkcióval lebegő ablakokba tehetjük a megfelelő alkalmazások képét, így például netezés vagy chatelés közben is nézhetünk majd videókat. A lebegő felület igény szerint a kijelző megfelelő részére lesz húzható, hogy ne zavarja a párhuzamosan használt app kezelését.
  • Az alkalmazások pöttyöket helyezhetnek majd el az ikonjaikon, ezzel jelezve, hogy értesítéseket küldtek az értesítési központba. A pöttyös ikonokat hosszan érintve megjelennek az értesítések egy lebegő felületen, így az értesítések megtekintéséhez nem szükséges lehúzni az értesítési központ felületét.
  • Az appok automatikus űrlapkitöltési információkat kérhetnek a rendszertől. Például ha a Chrome böngészőbe már mentettük a facebookos felhasználói nevünket és jelszavunkat, majd telepítjük a hivatalos Facebook appot, akkor nem kell majd újból bepötyögni a nevet és a jelszót az első futtatásakor.
  • Az okos kijelölés megpróbálja értelemszerűen kijelölni a releváns szövegrészeket. Például ha kapunk e-mailben egy lakcímet, és hosszan rányomunk az utcanévre, akkor nem csak az utcanevet, hanem a komplett címet kijelöli majd magától az eszköz.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!