Tálcára tehetjük majd az ismerőseink fejét a Windows 10-ben

windows 10,my people,
Windows 10 - My People kommunikációs központ
Vágólapra másolva!
Nyilvánosan tesztelhetővé vált a Windows 10 következő nagy frissítésének talán legérdekesebb újítása. A levelezőprogramok, csevegőalkalmazások és hasonló kommunikációs programok beköltözhetnek a Tálcára, így gyorsabban felvehetjük majd a kapcsolatot a rajtuk keresztül elérhető ismerőseinkkel.
Vágólapra másolva!

A My People kommunikációs központot eredetileg a Windows 10 most áprilisban kiadott alkotói frissítésében szerette volna elérhetővé tenni a Microsoft, de sajnos nem készült el időben az újítás. Az operációs rendszer előzetes kiadásainak nyilvános tesztelői a Windows 10 Insider Preview build 16184-től kezdve próbálgathatják az újdonságot.

A funkció alapvetően egyszerű: a My People központban megjelennek az ismerőseink, a központba beépülő alkalmazásokon keresztül pedig könnyen kommunikálhatunk velük, nem kell külön megnyitni a szükséges programokat. A minél gyorsabb elérés érdekében az ismerőseinket a profilfotójuknál fogva kitűzhetjük a Tálcára.

A My People központtal jelenleg csak a Microsoft három programja kompatibilis: a Kapcsolatok, a Posta, továbbá a Skype. Természetesen idővel bővülni fog a lista, és

őszintén meglepődnénk, ha nem tűzhetnénk majd ki a Facebook Messenger-ismerőseinket is a Tálcára.

A Windows 10 hasznos újítása csak a rendszer következő nagy frissítésének kiadásakor, azaz várhatóan 2017 októberében lesz általánosan elérhető a felhasználók számára.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!