37 ezren telepítették a kamu AdBlockot

google chrome
Sundar Pichai
Vágólapra másolva!
Továbbra is könnyű rosszindulatú bővítményt juttatni a Chrome áruházába.
Vágólapra másolva!

A reggel már beszámoltunk egy kártevők terjesztésére indított kampányról, amely reklámokon keresztül próbálja rávenni az internetezőket a rosszindulatú alkalmazások manuális telepítésére. Most érkezett az információ, hogy a napokban egy hasonló megtévesztéses taktikát használó bővítmény volt elérhető a Google Chrome hivatalos áruházában.

Forrás: AFP/Kimihiro Hoshino

A készítője a lehető legarcátlanabb módon járt el: a népszerű AdBlock Plus kiegészítőnek hazudta a rosszindulatú bővítményét, a reklámblokkoló neve mellett az ikonját és a leírását is lenyúlta. Persze a kamu AdBlock nem blokkolta a reklámokat, sőt: a telepítése után folyamatosan új böngészőfüleket nyitogatott, amelyekben reklámokat jelenített meg a felhasználóknak.

A hétfői törléséig olyan 37 ezren telepítették a rosszindulatú kiegészítőt.

Nem ez volt az első eset, 2015-ben egyszer már nagyon hasonló módon visszaéltek az AdBlock Plus nevével. A probléma forrása, hogy a Google csak automatizált módon ellenőrizteti a Chrome Internetes Áruházba feltöltött bővítményeket, így még az ilyen nyilvánvaló visszaéléseket sem képes időben kiszűrni.

Aki esetleg a kamu AdBlock áldozatául esett volna, az a Chrome bővítményeket felsoroló lapján (Főmenü → További eszközök → Bővítmények) szabadulhat meg tőle.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!