Úton az idei Google Pixel mobilok

google pixel xl launcher assistant asszisztens nougat android
A Google Pixel és Pixel XL
Vágólapra másolva!
Előkészület gyanánt a vállalat durván leárazta a tavalyi készülékeit.
Vágólapra másolva!

Egyes pletykák szerint ezen a héten elérhetővé válhat a Google Android 8.0 operációs rendszer első stabil változata, továbbá a közeljövőben a Google új saját márkás idei okostelefonjai is bemutatkozhatnak. A tavalyihoz hasonlóan idén is két mobillal jelentkezhet a cég, kisebb és nagyobb méretű Pixel 2 modellre is számíthatnak a vásárlók. Természetesen mindkettő már Android 8.0-val előtelepítve kerülhet piacra.

A Google Pixel és Pixel XL Forrás: Google

A Google egyelőre semmit sem kommunikált az új mobilokkal kapcsolatban, ám a tavalyi készülékeinek jelentős leárazásával most egyértelműen megkezdte a forgalmazásuk előkészítését.

A készletkisöprés keretében a kisebbik Pixel mobilokat 125 dollárral árazta le a vállalat, míg a Pixel XL-ek esetén 200 dollárt enged el a vételi árból, ráadásul a készlet erejéig az összes rendeléshez jár egy 75 dollár értékű DayDream VR headset is.

Az új árak a Google webshopjában:

  • Google Pixel 32 GB – 524 dollár (125 dollár engedmény)
  • Google Pixel 128 GB – 624 dollár (125 dollár engedmény)
  • Google Pixel XL 32 GB – 569 dollár (200 dollár engedmény)
  • Google Pixel XL 128 GB – 669 dollár (200 dollár engedmény)

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!