16 darab kamera található a Light fényképezőgépében

Light, szuperkamera, kompakt, 15 érzékelő
Vágólapra másolva!
A Light L16 nevű termék prototípusát még 2015-ben mutatta be a vállalat, ám azóta elég nagy csend honolt a projekt környékén.
Vágólapra másolva!

Mindenkinek van egy álma. A Light nevű vállalat munkatársai már évek óta egy olyan kompakt digitális fényképezőgépen dolgoznak, amellyel DSLR kameráktól megszokott minőségű képeket készíthetnek a fotósok.

Olyan, mint egy kamerapók, nem? Forrás: Origo

A várakozásokkal ellentétben egyelőre nem vérzett el a Light, sőt: most képeket közölt a fényképezőgépe végleges változatáról. Rendkívül szokatlanul fest, hiszen az előlapján 16 darab különálló képalkotó egység található, az exponálógomb lenyomásakor az összes egyszerre lép működésbe. A végső 52 megapixeles fotót egy szoftver illeszti össze a kamerák képei alapján.

Mindez persze alapvető elvárás annak fényében, hogy a Light L16 nem túl baráti

1700 dolláros (olyan 501 ezer forintos) áron kerül majd piacra.

A következő hónapokban elsőként a korai előrendelők kapják majd meg a fényképezőgépüket, a termék az év későbbi részében lesz elérhető a többi vásárló számára.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!