Telepítés nélkül is futnak majd az appok Androidon

android logo google
A logo of Google's Android is displayed on a mobile.
Vágólapra másolva!
Le sem kell tölteni majd ahhoz egy androidos appot, hogy futtassuk. A fejlesztést egyelőre még csak egy szűk kör tesztelheti.
Vágólapra másolva!

A Google tavaly beszélt először fejlesztői konferenciáján az Android Instant Apps fejlesztésről, amelynek köszönhetően úgy lehet majd androidos appokat futtatni, hogy azokat nem kell telepíteni a készülékre.

A fejlesztés tesztelése most megkezdődött, közölte a cég fejlesztői blogján. A felhasználói élmény finomításán dolgoznak még, ebben egy szűk tesztelői kör segít nekik. Ők már megnézhetik, hogyan működik instant a BuzzFeed, a Wish, a Periscope és a Viki alkalmazása.

A keresőóriás elmondása szerint a fejlesztés célja nem csak a kényelem, de az is, hogy a felhasználók ezáltal szívesebben fedeznek majd fel új appokat, hiszen nem kell azokat letölteni előtte a tárhelyre.

Gyakorlatban ez úgy fog működni, hogy a felhasználó kap egy megosztott linket csevegés közben az adott appról. Erre kattintva a hivatkozás nem a Play Áruházhoz vezeti, hanem rögtön elindítja az alkalmazást. A BuzzFeed recepteket tartalmazó Tasty appját például nem kell majd megnyitni ahhoz, hogy a felhasználó elolvashasson egy receptet, mert azt rögtön elérheti.

Ugyan a telepítési procedúrát nem kell megvárnia a felhasználónak, bizonyos összetevőket le kell majd tölteniük az appok instant megnyitásához, azok modulárisak lesznek.