A Microsoft a tanárok helyzetén segítene

bett 2016 oktatás programozás microsoft minecraft
Minecraft oktató változat bemutatója Londonban
Vágólapra másolva!
Újabb oktatói programmal jelentkezik a Microsoft. A Minecraft videojáték után egy, az iskolákban lévő informatikai eszközök felügyeletét és karbantartását segítő alkalmazást adnak ki.
Vágólapra másolva!

A magyar gazdaság versenyképessége a jövő generációinak tudásán és szakértelmén múlik, ez pedig a tanteremben kezdődik - olvasható a Microsoft közleményében.

A pedagógusok nap mint nap olyan kihívásokkal néznek szembe, melyre talán nem is gondolnánk: az amerikai tanárok

  • 90 százaléka kollégáival megosztva használja a tantermi eszközöket,
  • 50 százalékuk szakmai támogatás nélkül, egymaga felel a mindennapos karbantartásáért,
  • 60 százalékuk pedig saját maga vásárolja meg és telepíti a különböző alkalmazásokat.

Ez értékes időt és energiát emészt fel, melyet gyermekeink oktatására, képzésére is fordíthatnának.

A Microsoft az idei BETT-en, Európa legnagyobb digitális oktatással foglalkozó konferenciáján rántja le a Microsoft Intune for Educationről, jelentős terhet véve le a pedagógusok és rendszergazdák válláról - írta blogposztjában Yusuf Mehdi, a Microsoft Windowsért és eszközökért felelős vállalati alelnöke.

Mint ígérik, a felhőalapú alkalmazás- és eszközmenedzsment szolgáltatás segítségével

minden eddiginél egyszerűbbé válik a közösen használt informatikai eszközök konfigurálása és felügyelete.

A szolgáltatás tökéletesen alkalmazkodik az intézményekben már használatban lévő Windows 10-es eszközökhez és szoftverekhez, így hozzásegít az egységes és biztonságosabb informatikai környezet kialakításához.

A bemutatóvideóban jól látszik, egyetlen felületen tudják a tanárok szinkronizálni az adatokat, kezelni a különböző csoportokat, legyen szó akár egy egész osztályról, illetve a használt alkalmazásokat.

A programot a szerdán kezdődő expón az Origo techbázis rovata is kipróbálja majd, és írunk róla bővebben. A BETT-el kapcsolatos hírekért érdemes a Facebook-oldalunkat követni, kérdés esetén pedig a [email protected] címen érdeklődni.

Elkészült a tavaly bemutatott Minecraft Education Edition legújabb verziója is, mellyel a különböző tanórák menetét tennék játékosabbá.

A magyar iskolákat is bombázni kezdi a Microsoft