Az iPadről is eltűnhet a Home gomb

Aple Ipad Air2 számítógép.
Fotó: Dudás szabolcs
2014.10.30.
Aple Ipad Air2 számítógép. Fotó: Dudás szabolcs 2014.10.30.
Vágólapra másolva!
Míg mindenki azt találgatja, hogyan újít be az Apple a 2017-ben érkező jubileumi iPhone-okkal, addig szép csendben az iPad is alaposan átalakulhat. A vékony kávával érkező következő iPadeken már nem lesz Home gomb, állítja több ipari forrás is, és az iPhone-okról is lekerülhetnek.
Vágólapra másolva!

A héten már szárnyra kaptak a híresztelések, hogy az Apple kerekített szélű kijelzőkkel újítaná meg a következő iPhone külsejét, és most a hírhedt Apple-jós, Ming-Csi Kuo is megszólalt a 2017-es modellekkel kapcsolatban.

Ez nem is olyan váratlan, hiszen a KGI Securities elemzője menetrendszerűen csepegtet infókat az Apple készülő termékeiről, amik általában feltűnően pontosan meg is valósulnak.

A szakember a MacRumorsnak árulta el, hogy szerinte:

  • jövőre három iPhone-t adnak ki, köztük egy 5,8 hüvelykes darabot is
  • a telefonok üvegtestet kapnak
  • lesz vezeték nélküli töltés is, köszönhetően az üveg vezetőképességének
  • az LCD kijelzőt vékonyabb, élénkebb, és hatékonyabb OLED panel váltja
A jack után a Home gombot nyírhatja ki a cég Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Sefa Karacan

Kuo szerint a készülék nagyot fog szólni, és megdönti az iPhone 6 és iPhone 6 Plus eladási számait.
A 2017-es iPhone-okba kerülő OLED panelek

szerinte is kerekített széleket kapnak, mint a Samsung készülékei.

Az iPad is megújul

A 9to5Mac szerint a cég a jack aljzat után a Home gomb is eltűnik az iPhone-okról jövőre, de ezt a változást először az új iPadeken láthatjuk majd, méghozzá már tavasszal. Az általában hitelesen szivárogtató Makotara japán oldal szerint a gomb nem lesz rajta a táblagépen sem.

Még minimalistább külsőre válthatnak az iPadnél Forrás: Origo

A vékony káva lehetővé teszi majd, hogy ugyanakkora méretű eszközön nagyobb legyen a megjelenítőfelület, a források szerint például a jelenlegi modell 9,7 hüvelykes méretéről 10,9 hüvelykre fog nőni a kijelző, de a gép méretei megmaradnak.

Felül maradhat egy valamivel vastagabb sáv, ahova kerül majd a FaceTime kamera. Vastagság terén lehet némi hízásra számítani majd, hiszen kell a hely a 3D Touch érzékelőnek is, ami minden bizonnyal nem fog beépülni a kijelző alá.