Meghackelték a japán védelmi minisztérium rendszerét

Vágólapra másolva!
Hackerek hatoltak be a japán védelmi minisztérium és a védelmi erő közös számítógépes rendszerébe.
Vágólapra másolva!

A tárca közlése szerint szeptemberben fedezték fel, hogy kibertámadás érte a szárazföldi önvédelmi erők komputeres rendszerét. A minisztérium jelezte: olyan szintű szervezett támadást követtek el, amely felveti annak gyanúját, hogy egy állam állhat a hátterében.

A Kyodo japán hírügynökség meg nem nevezett minisztériumi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy bizonyos információk kiszivárogtak a támadás miatt, a kár teljes mértéke azonban nem ismeretes.
A védelmi tárca szóvivője cáfolta a jelentést. Szaito Maszakazu, a védelmi minisztérium kibervédelemért felelős magas rangú tisztviselője nem volt hajlandó kommentálni a hírt.

A Kyodo úgy tudja, hogy a támadás a hadsereg bázisait és táborait összekötő védelmi információs infrastruktúra, egy nagy sebességű, nagy kapacitású számítógépes hálózatát érte. A hackerek a Nemzeti Védelmi Akadémia és a Nemzeti Védelmi Egészségügyi Kollégium komputereibe hatoltak be, amelyeket átjáróként használtak, hogy hozzáférjenek a szárazföldi védelmi erők számítógépes rendszeréhez.

Egy számítógépes szakértő kijelentette, hogy - figyelembe véve a rendszer nagyfokú védelmét - a támadás "nagyon kifinomult és jól előkészített" lehetett. A szárazföldi védelmi erők egy magas rangú tisztviselője azt mondta a Kyodo hírügynökségnek, az így előállt "helyzet nagyon súlyos. Gyors intézkedéseket kell tenni, hogy ez még egyszer ne forduljon elő".